Cím: A lét elviselhetetlen könnyűsége
Szereplők: Yifan, Zitao, Sehun, Kyungsoo, Edie (oc)
Műfaj: slice of life, fluff
Korhatár: 12
Javította: Ézemi, Sumire
2. fejezet
„ Ez nem ilyen egyszerű, Kris.”
Yifan álmosan lépkedett a reggeli, bátortalan fénnyel
megvilágított utcán. Bár kissé késésben volt, mégsem sietett, szüksége volt még
erre a kis időre, hogy magához térhessen. Léptei messzire futó visszhangot
vertek a néptelen utcában.
Igazán sosem szerette a reggeleket, az egyetlen jó dolognak a
csendet tekintette benne, ami ha csak rövid időre is, de békébe vonta a világot.
Na nem mintha Yifan élete olyan nyugtalan lett volna, sőt kifejezetten
szerencsésnek mondhatta magát, hogy egy kiegyensúlyozott, szerető család mihaszna
tagja lehetett. Mégis megvolt számára is ennek a csendnek a különös varázsa,
ami magával hozta pirkadatkor az új élet reményét. Mintha minden reggel tiszta vásznat venne elő a sors, s kezükbe adná az ecsetet.
Az ifjú mindig is izgalmas életet álmodott magának.
Ábrándjaiban ő volt a gimnázium agyonéljenzett sportolója, s egyben a lányok
kedvence is természetesen. Az egyetemen pedig mindenkit lenyűgözött volna
lehengerlő humorával és tündöklő intellektusával. Igen, ám ezek a képek
megmaradtak ábrándoknak, s csak soha meg nem valósítható illúzióként
kísértették őt.
A valóságban Yifan számára a gimnázium maga volt az
egyhangúság mély mocsara. Nem piszkálta senki, bár talán jobb lett volna, ha
szerez pár ellenlábast legalább, de nem így történt. Nem ismert meg furcsán
különleges, sem különlegesen furcsa embereket, nem kötött életre szóló
barátságokat, sem sírig tartó szerelmeket.
Egyetlen különleges ember volt számára a középiskolában,
Junmyeon, aki ráébresztette valami nagyon nagy dologra, amivel azóta sem
sikerült megbarátkoznia. Ám ahhoz pont elegendő volt ez a felismerés, hogy
Yifan többé ne akarjon kitűnni, sőt mélyen elásott magában mindent, ami
kiemelhette volna őt az arctalan tömegből.
Cipője orrával újra nagyot rúgott az apró, szürkésbarna
kavicsba, melyet egész úton maga előtt kergetett. Azon tűnődött közben, hogy
vajon mitől függ, hogy a kis kődarab egy apró egyenetlenséggel találkozva
melyik irányba módosítja útvonalát. Vajon ez az ő döntése, vagy ő csupán elszenvedője
a sors iránymutatásának? Az ifjú lassan megérkezett a buszmegállóba, ahol
rutinosan foglalta el várakozó pozícióját. Volt még pár perce a busz érkezéséig...
A megállóval szemben
egy hatalmas diófa állt. Vaskos törzse legalább két ölnyi vastagnak tűnt, ágai
csupaszak voltak már így november havában, de még ilyen kopaszon is szemet
gyönyörködtető látványt nyújtott aszimmetrikusan szerteágazó koronája. Grafit
árnyalatba átúszó, vastag kérgébe különböző nevek voltak mélyen bevésve;
látszólag nagy találkozások színhelye volt ez a matuzsálemkorú fa.
- Mit jelent az, hogy matuzsálem? - hajolt be Tao válla fölött az azokban
a percekben felébredő, álmatag arckifejezést felöltő fiú.
- Hé, ne olvasgass bele! - csukta be gyorsan a füzetet az ifjú író, ki
határozottan zokon vette, ha megzavarták alkotás közben.
- Ezek szerint sikerült megtalálnod a diplomamunkád témáját? - húzta
közelebb a fotelt Yifan az íróasztalhoz, kissé nehézkesen mozgatva a súlyos
bútort.
- Igen, azt hiszem. Rájöttem, hogy van olyan téma, amivel kapcsolatban
nem veszítem el a lelkesedésemet.
- Miről írsz? Fákról? Vagy matuzsálemekről? De most komolyan, mit jelent
az, hogy matuzsálem? Az olyasmi, mint a gólem? - vakarta meg kócos fejbúbját az
idősebb, miközben megpróbálta felidézni, hogy hol hallhatta korábban ezt a
szót.
- Ez most komoly? - nevette el magát Tao kedvese kérdésén. - Nem,
Matuzsálem egy bibliai ősatya volt, és nagyon sokáig élt. Ezért szokás
valamire, ami már nagyon öreg, azt mondani, hogy matuzsálemkorú - magyarázott a
fiatalabb.
- Kár, hogy csak az írás foglalkoztat téged, pedig a tanítás is jól menne
- hajolt párja ajkaira Yifan, és könnyed csókkal jutalmazta szerelmét.
- Majd meglátjuk... Még az is lehet, hogy meglesz minden kreditem a tanári
pályához is - tűnődött el Tao, és az asztaltól felállva a konyhába indult, hóna
alatt a kis füzettel.
- Hé, most meg itt hagysz? Hát ezt érdemlem én? - horkant fel az idősebb.
– Remélem, reggelit készíteni mész - szemtelenkedett a távozóval, majd nekiállt
meztelen testére valami ruhát vadászni a feketére lakkozott, kétajtós
szekrényből. A száműzetett író leült a kényelmes ebédlőasztalhoz, s fellapozva
a kéziratot folytatta a munkát.
Otromba, a kelleténél egy fokkal ócskább busz gördült be
lomhán a megállóba. Yifan egymaga szállt csak fel, s foglalt helyet a jármű
bordó, plüss üléseinek egyikén, melyek a bizalmatlanságra okot adó külső
ellenére meglepően kényelmesek voltak.
Minden reggel ugyanezzel a járattal utazott, így szinte már
régi ismerőseinek tekintette a vele egy sorson osztozókat: a folyton nyűgös kislányt állandósult álmatlansággal
küzdő édesanyjával, aki reggelente szinte csak árnyéka volt önmagának; az egész
éjjel számítógépező fiatal srácot, ki nyúzott arcát a hideg ablaknak döntve
használta alvásra még az utolsó húsz percet is, amit az út tartogatott számára; s persze a tipikus nyárspolgárokat, akik aktatáskával, szépen vasalt öltönyben
igyekeztek minden reggel a hivatalba, hogy onnan nyolc órával később ugyanilyen
életuntan induljanak el hazafelé.
**
- Nem volt rossz... Sőt a kutyus kifejezetten feldobta a
videót, de azt javaslom, próbáld jobban használni a szemed, és keress olyan
témákat is, amik nem illenek bele ebbe a tökéletes idillbe – magyarázott Lee
Jaemin a fiú házi feladatként elkészített felvételéről.
- Ezt hogy érti, tanár úr? – gondolkodott el a hallott
kritikán Yifan.
- Minden videódnak ugyanolyan a hangulata. Szépek, tényleg
tetszetős képeket tudsz megragadni, de próbálj kevésbé meseszerű
tökéletességeket is lencsevégre kapni. Tartsd ezt szem előtt, mikor a következő
videódat készíted!
- Igyekezni fogok, tanár úr - bólintott lelkesen, de úgy
érezte, ő teljesen alkalmatlan erre a pályára.
Lee Jaemin igazi szaktekintélynek számított a filmezés
világában. Majdnem minden évben nyert valami díjat kisfilmjeivel, melyekben
általában olyan témákkal foglalkozott, amik mellett az emberek többsége a
hétköznapokban egyszerűen elment. Nem vették észre, mert nem akarták
észrevenni, mint például a tavalyelőtti kisfilmje szereplőit, mely a
bántalmazott nőkről szólt.
Vagy akár a tavalyi díjnyertes munkáját is említhetnénk, ami
Yifan életének legmegrendítőbb három perce volt; a film a város éhező
gyermekeinek sorsáról mutatott élethű képet. Lee tanár úr munkáiban az volt a
leghatásosabb, hogy ő nem afrikai árvákkal foglalkozott, vagy a távoli Amerika hurrikán
sújtotta területeivel, hanem a város közönséges lakóinak sorsát mutatta meg.
A legtöbben egyszerre sajnálták ezeket a szerencsétlenül
jártakat, s éreztek mérhetetlen bűntudatot, hogy napi szinten mentek el a
rászorulók mellett. Munkáival sokukat ráébresztette ezekre a problémákra, akik közül
néhányan megvilágosodásukat követően buzgó aktivistaként álltak ki az éhező
gyermekek ügye mellett.
- A következő órán folytatjuk, sajnos most elfogyott az idő -
fejezte be Lee úr az elsőéves média szakosok filmezéstechnika óráját.
Kicsöngetés után a diákok nyüzsgő kis hangyákként lepték el az
egyetem mindaddig kihalt folyosóit.
- Szerinted is bénák a videóim, Sehun? - igazgatta meg
mellkasán táskája keresztbe futó pántját Yifan.
- Mi? Jah, nem... - nyomkodta telefonját a megszólított
kitartóan.
Sehunt főhősünk fél évvel ezelőtt, az egyetem kezdetekor
ismerte meg. Yifan hitt az amolyan predesztinált találkozásokban, vagyis azzal
barátkozott, aki az első órájukon mellé ült, hisz biztosan nem véletlenül
alakult úgy, hogy pont ez a magas, szőke hajú, unott arcú fiú keveredett oda
aznap. S hamar ki is derült, hogy Yifannak igaza lehet, ha ezt gondolja.
Sehun azon a reggelen fél óra lemaradással indította első
egyetemi napját, mivel előző nap szakított barátnőjével, aki ezért egész éjszaka
írogatott neki, hogy béküljenek ki.
Ha Sehun kedvese nem lett volna azon a napon olyan hisztis,
a fiú nem szakított volna vele, így aludhatott volna eleget, és képes lett
volna időben felkelni, elérte volna a buszt, s nem kényszerült volna
arra, hogy késését leplezendő az oldalajtón osonjon be az előadóterembe,
egyenesen Yifan jobbjánál, ahova pillanatok alatt le is vágódott.
Ezen
balszerencsés események láncolata eredményezte végül a két barát találkozását.
- Nem is mondta az öreg, hogy szar lett a videód... - állt be
Sehun a büfé előtt hosszan kígyózó sorba.
- De utalt rá...
- Dehogy utalt, azt mondta, szép lett, de próbálj meg új
témákat is keresni. Szerintem ez nem olyan nehéz... Nekem sokkal rosszabbakat
mondott.
- Persze, de te már megint valami nőt követtél, basszus... Ez
már nem dokumentumfilm készítés, hanem zaklatás, haver - nevette el magát
Yifan.
- Ugyan... Csak megfigyelem a szebbik nem hétköznapjait. Ha
egy madárkát filmeztem volna, az nem zavart volna senkit... Pedig könnyen
lehet, hogy a madár határozottan zokon venné.
- Lehet, de egyelőre semmilyen börtönbüntetés nem jár egy
cinke zaklatójának, ellenben fiatal lányok titokban filmezése már nem örvend
köztiszteletnek. - Sehun csak legyintett egyet, s az eladónak sietve elhadarta,
mi mindenből szeretne egy darabot.
Yifan időközben leült egy közeli padra, s nekifogott
kicsomagolni egyet az édesanyja által gondosan elkészített szendvicsek közül.
- Van már ötleted a következő órai feladathoz? - huppant le
Sehun egy hatalmas adag édességgel a padra, ami panaszosan felnyögött a
váratlan találkozás terhe alatt.
- Egyelőre lövésem sincs... Majd filmezek neki pár csövest
hazafelé, hadd örüljön - vont vállat könnyedén, de valójában sokkal jobban
aggasztotta a helyzet, mint azt mutatta. - És mi van Jessicával? - dobta be
végül új téma gyanánt, hogy elterelje gondolatait tehetségtelenségéről.
- He? Mi lenne? Már megint írogat, hogy kezdjük újra...
Lassan kezd imponálni a kitartása - rendeződtek önelégült mosolyba Sehun vonásai.
Yifan már sokszor megfigyelte, hogy amilyen ártatlan, kisfiús arcot tud vágni
barátja időnként, pont annyira képes magabiztosságot és önimádatot sugározni.
Ez a kettősség mindig meglepte és össze is zavarta főhősünk fekete-fehér
világát.
- Ha nem akarsz tőle semmit, akkor miért nem mondod meg neki
egyenesen?
- Már megmondtam, nagyjából egyenesen... Nem tehetek róla,
hogy nem tud a sorok között olvasni - bontogatott nagy serényen egy újabb
csokoládét.
- Ez nem tisztességes... - Yifan az elfogyasztott szendvics
alufólia csomagolását tenyerében apró golyóvá gyúrta, s egy szépen ívelt
mozdulattal kosárra dobott vele a közeli szemetesbe.
- Ez nem ilyen egyszerű, Kris - a fiú akaratlanul is
elnevette magát, hisz tudta, hogy barátja figyelemelterelésként dobta be ezt a
nevet. Emlékezett arra az estére, amikor életében először és utoljára fogadott
el csajozási tanácsot barátaitól.
- Hé, te most komolyan rólam írsz? - lépett kicsit távolabb az imént még
leselkedő testtartásba görnyedt fiú, tartva az újabb kukucskálásért járó
retorziótól.
- Rólunk.
- Ugye nem akarod leírni azt az esetet? - kulcsolta össze karjait
mellkasán tüntetőleg Yifan.
- Ó, dehogynem - mosolyodott el Tao, s vékony ajkai szinte gonosz
grimaszba hajlottak.
- De akkor legalább hadd nézzem, látni akarom, mit hordasz össze.
- Legyen - egyezett bele végül a fiatal író, s próbált visszaemlékezni
arra a bizonyos napra, amire Sehun is utalt.
Forró szeptember végi napot követő hűvös este köszöntött
Szöul külvárosának lakóira. Három friss egyetemista indult neki a városnak,
magukra öltve legmenőbb szerelésüket. Sehun rábízta a döntést Yifanra, aki
tapasztalatlansága okán továbbpasszolta a hely kiválasztását harmadik
társuknak, Kyungsoo-nak.
- Akkor az Angyalba megyünk - jelentette ki határozottan az
alacsony, fekete hajú fiú, kinek tekinteténél csak lelke humora volt
sötétebb.
- De hülye vagy! - nevetett fel Yifan, de Tao nem hagyta magát
kizökkenteni, tovább írt.
A szórakozóhelyhez érve kissé félszegen léptek a helyiségbe a
fiúk. Yifan bátortalanul tekintett körbe a lokál apró asztalait körülülő
társaságokon. Hirtelen az az elmúlni nem akaró érzés kerítette hatalmába, hogy
mindenki őt nézi. Még a pultos koromfekete tekintetét is magán érezte.
Habozva lépett beljebb, mire a hangok áradata hirtelen áthatolt
az őt körülölelő láthatatlan burkon, s agyának mélyéig nyomult. Yifannak
percekbe tellett megszoknia ezt a káoszt, amit tipikus kocsmahangulatnak is
nevezhetnénk.
Az összeütődő korsók összetéveszthetetlen üveges csengései, a
különböző nyelveken folytatott társalgások mondatfoszlányai, a becsípett
vendégek harsogása, s némelyek szórakozott dalolásainak hangjai alkották ezt a
kellemetlen, első hallásra meglehetősen zavaró egyveleget. Végül Yifan feleszmélt
s követte barátait a pulthoz.
- Helló, mit adhatok? - köszöntötte őket a fiatal csapos, aki
arcán apró, gúnyos mosollyal figyelte a különös társaságot.
- Három sört szeretnék - válaszolta Yifan a kelleténél
sokkalta halkabban. Még nem szokott hozzá a szórakozóhelyeken szükséges hangerőhöz.
Megköszörülte torkát, s elismételte a rendelést, ujjait is segítségül hívva a
kommunikációhoz. A csapos magában azon tanakodott, hogy vajon a fiúk életük
első sörét rendelik-e, mikor az alacsonyabbik, megcáfolandó a korábbiakat, hozzátett
a rendeléshez három vodkát is.
- Héhéhé, na, álljunk csak meg egy percre! Ez nem is így történt - vette
ki Tao kezéből a tollat Yifan, s a füzetet magához ragadva serény
macskakaparásba fogott.
Yifan izgatottan csapott bele élete
első egyetemi bulizós éjszakájába. Barátait, Sehunt és Kyungsoo-t követve
betért hát a közeli Angyal névre hallgató szórakozóhelyre. Tapasztalatlanul, de
magabiztosan lépett be az agyonzsúfolt bárba. Vonzerejének teljes tudatában
sétált a pulthoz, ahol lezser kézmozdulattal intett az őt ámuldozva bámuló
pultosnak, hogy három sört kér. A fekete hajú szépfiú arcán enyhe pirosság
jelent meg, ahogy meghallotta Yifan férfiasan mély hangját, s tudta, már abban
a percben érezte, hogy vele fogja leélni az egész életét...
- Add vissza a tollam, te nyomi - nevetett hangosan Tao a kedvese által
felidézett történeten, ami mondhatjuk, hogy jó néhány ponton különbözött az ő
emlékeitől. - Komolytalan vagy - húzta át a korábbi sorokat gyors egymásutánban
a fiú. - Ne add itt a hős szerelmest! Te is tudod, hogy az az este nem rólam
szólt. Én csupán az első sorból nézhettem végig. - Zitao lapozott egyet, s egy
tiszta oldalon folytatta az írást, orra alatt sunyi mosollyal.
Másfél órával s jó néhány sör és vodka kombinációval később
Sehun a pult felé lökte Yifant, ahol egy kedvesnek tűnő európai cserediáklány
üldögélt, aki épp egy színes folyadékokból álló koktélt iszogatott. A fiúnak
parancsba adták társai, hogy csajozzon végre be, s ezt a szegény, elhagyatottan
ücsörgő hölgyet szemelték ki számára. A fiú szédelegve ment a pulthoz, de
odaérve elővette igazi úriember arcát. Leült a lány melletti bárszékre, majd
rendelt egy kólát.
- Szia - szólította meg mosolyogva a diáklányt. - Nem
unatkozol így egyedül?
- Helló! De, egy kicsit igen - felelte a megszólított erős
akcentussal.
- Nagyon szépen beszéled a nyelvet - bókolt Yifan és a pultra
támaszkodott. - Én Kínából származom, szóval tudom, milyen nehéz megtanulni ezt
a nyelvet. Megkérdezhetem, hogy hívnak? - vitte tovább a társalgást a fiú, aki
próbálta betartani Sehun csajozási útmutatóját. Barátja azt mondta neki, hogy
köszönjön, dicsérjen meg valamit, majd mutatkozzanak be, de ne feledje, sose
mondja meg az igazi nevét! Találjon ki inkább valami menő, külföldi hangzású
becenevet.
- A nevem Edie - válaszolta a lány, aki látszólag élvezte az
érdeklődést. - És téged hogy hívnak? - mosolyodott el barátságosan, haját
zavartan igazgatva.
- Engem... - egy pillanatnyi habozás után barátaira nézett,
végül kibökte az első nevet, ami eszébe jutott. – Krisnek... - Az ezt követő
események gyors váltakozása nagyban megnehezíti azok hiteles leírását. Ahogy a
fiú kiejtette száján a rögtönzött becenevet, a lány arca egy pillanatnyi
döbbenetbe úszott, majd ott nem soká időzve átalakult megrökönyödéssé Yifan
barátainak kitörő nevetését hallva, akik hangos kurjongatásokkal méltatták
barátjuk fantáziáját.
- Tudod mit? Meggondoltam magam... Ezt az esetet nem írhatod meg - nézett
komolyan a fiú.
- Nem-e? Miért, mi lesz, ha mégis megírom? - próbálkozott Zitao.
- Akkor... - a fiú határozottságát vesztve gondolkodott. - Akkor
elhagylak!
- Nocsak... - mosolyodott el a fekete hajú. Tudta, hogy kedvese soha nem
szakítana vele egy ilyen dolog miatt, mégis aranyosnak találta, hogy próbál
határozottan fellépni. - Ez esetben kihagyom Kris történetét... - lágyultak meg
vonásai, s visszalapozott pár oldalt, s javítgatni kezdett.
- Ez nem ilyen egyszerű, Kris Yifan - válaszolta
Sehun, s alaposan végigmérte a büfé mellett elhaladó lányok egy csoportját.
- Köszönöm - puszilta arcon az írással foglalatoskodó szerelmét a fiú, majd
magához vette kameráját, és dolgozni indult. Rengeteg idő telt már el azóta,
hogy Tao végignézte a pultból leendő kedvese kudarcba fulladt csajozását, mégis
a mai napig az egyik kedvenc közös történetükként tartotta számon ezt az
esetet, jóllehet, akkor még nem is ismerték egymást...
Sziaa.~
VálaszTörlésBelőlem az egész fejezet olyan érzést váltott ki, hogy még ha nem is csöppen el, akkor is nagyon aranyos. Kris története meglehetősen ötletes volt, és bár nálam már ez az a kategória Yifannál, ami egyértelműen nem a kedvencem, de emellett könnyebben elsiklottam, mint gondoltam volna. Remélem, Tao karakterét is legalább ilyen jól megismerjük majd idővel, mert bár ez még csak a második fejezet, Yifan személyisége már most sokkal jobban kiéleződik, mint Taoé.
Sehun, mint mellékszereplő, nagyon jól megállta a helyét, nekem mégis Jaemin karaktere tetszik jobban, bár nem hiszem, hogy neki sok szerepe lesz. Valamint az is érdekel, hogy Junmyeon milyen meglátást osztott meg Yifannal még középiskolás korában, de leginkább arra leszek kíváncsi, hogy ő mennyi szerepet kap majd a történetben, ha már ő volt azokban az években Yifan számára legkülönlegesebb.
Örülök, hogy ilyen hamar hoztad a fejezetet!:) Várom a folytatást!
Sumire
Szia!
TörlésElőször is köszönöm szépen, hogy elolvastad, többször is. Gondoltam, hogy nem fog neked tetszeni Yifan, már akkor bennem volt igazából mikor írtam, de valahogy ez a karakter jött nekem hozzá, de továbbra sem gondolom, hogy nyomi lesz, csak az elején még kicsit lüke. Tao foga az ellenpólusát adni a dolognak, így nyílván ő is ki lesz dolgozva, de mint már említettem ő csak később kap nagyobb szerepet a történetben. Mivel ez egy yaoi történet azért lehet gyanítani, mire ébresztette rá Junmyeon (nézetekről nem szólt a fáma) , de valóban, Junmyeon még fog szerepet kapni a történetben. Köszönöm, hogy írtál!
Xiumaru
Szia :D
VálaszTörlésNa, végre eszembe jutott, hogy még nem írtam ide. :D Először is sok-sok köszönet, amiért ilyen hamar megírtad, remélem, a többi fejezetre sem kell majd sokat várni. :3
Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy Junmyeonnak milyen szerepe volt/van(?) Yifan életében. :0 Van egy sejtésem, de valószíűleg úgysem az lesz, amire én gondoltam. XD
Imádom Yifant. Én pont ilyennek szeretem/képzelem őt, úgyhogy örülök, hogy így írtad meg. *0* Tetszett az a rész, ahol Yifan átírta a sztorit, tipikusan rávall. XD Taóról hirtelen nem is tudok mit mondani. :0 Sehun... Hmmm... Hát nekem nagyon nem jön be a karaktere, de kell ilyen is, és mivel nem volt túl sok belőle, nem is zavart annyira. :D És a lányok... Mondjuk úgy, hogy az egyikkel ellensúlyoztad a másikat, és így nem tekintelek árulónak. XD
Telhetetlen vagyok, szóval siess a folytatással! <3
Szia ^^
VálaszTörlésMegígértem, hogy ide írok, úgyhogy ide írok.
Nekem tetszik Yifan karaktere, és továbbra is azt mondom, hogy a szereplők csak a nevüket és esetleg az arcukat kapják a történethez, de a karakterüket te formálod. Zárójel kezd: Főleg, hogy az igazi személyiségüket úgyse ismerjük, mutatni meg bármit tudnak. Zárójel bezár.
Junmyeon. Ha jól sejtem, hogy mire ébresztette rá Yifant, akkor kíváncsi lennék, vajon ő is úgy gondolja-e, hogy még nem barátkozott meg vele. Ha meg nem jól gondolom, akkor ennek a mondatnak most semmi értelme nem lett.
Az írásod pedig… *.* Még mindig imádom. Nagyon várom a következő részt, és köszönöm, hogy olvashattam. ^^