A lét elviselhetetlen könnyűsége 4.fejezet

Cím: A lét elviselhetetlen könnyűsége

Szereplők: Zitao, Yifan, Sehun, Kyungsoo, Edie (oc), Jong (oc), Zitong (oc), Fuji Mina (említés szinten), Jaemin (oc)

Érintett banda: EXO

Műfaj: slice of life, fluff

Korhatár: 12

Javította: Sumire

4.fejezet

„ Ne is kérdezd... Hunnie szerelmes...”

A fiú testét simogatóan ölelték körül a kellemesen meleg víz tetején úszkáló kövér habszigetek. Időnként szemérmesen érintették meg mezítelen bőrét, majd könnyedén továbbúsztak a tágas fürdőkád-tenger végtelenébe veszve. Halkan csobogott a víz, egyenletes, monoton háttérzajt teremtve a hajnali fürdőzéshez. A vízsugár kecsesen vezetett az egyre magasabban tetőző vízszinthez, hol a találkozási pontban alábukott, majd újabb és újabb szappanfelhőket teremtve szökellt a felszínre.

Taozi képes volt akár órákig fürdőzni, számára a legömbölyített kád testére alakított kanapénak tűnt, melyet napról-napra teliengedve élvezhette a meleg, olykor már-már forró víz megnyugtató közelségét. Szinte a születés előtti élet idillje hatotta át ilyenkor, akárcsak az édesanya védelmező pocakjában pihenő gyermeket. A világ ilyenkor beszűkült arra az apró területre, ami Zitaót közvetlenül övezte.

A hófehér csempéken lustán csillantak meg a Nap hosszúra nyújtózott sugarai, melyek kéretlenül furakodtak be a fürdő ablakain át. Karcsú csóvát vonva haladtak keresztül a hajnali levegőben keringő apró porszemcséken röviden időzve, majd egy-egy megfelelő helyen elhelyezett csempe felületén megcsúszva folytatták útjukat egy másik irányba. Így világította be a kis helyiséget az ébredező Nap sugarainak keringője.

Tao a csaphoz nyúlt és elzárta azt. A mindeddig állandóságot nyújtó, halk duruzsolás azonnal hiányozni kezdett neki, hisz' füle már hozzászokott a tompa zajhoz. A hirtelen beállt, éles csendben most felerősödtek a halkabb, mindeddig tökéletesen rejtőző hangok. A falon pihenő, kerek számlapos óra halkan köröző másodpercmutatójának léptei, a vécétartály furcsán búgó hangja, az apró vízcseppek loccsanása a porcelán kézmosó falán, melynek lassú, egyenletes lüktetése szívdobbanáshoz hasonlított. A fürdőszoba kezdett megelevenedni...

A fiú szemével épp egy nagyra duzzadt habszigetet követett, mely egyhelyben várakozó, nyugodt társa felé úszott, ami szinte szomorkodva árválkodott a kád széle mentén. Pillanatokon belül összeütköztek, ám nem taszították el egymást, hanem összekapcsolódva folytatták útjukat. Tao vékony ajkai mosolyra hajlottak. Nem volt az a hagyományos értelemben vett romantikus alkat, de az ilyen szimbolikus jelenségek mindig megmosolyogtatták, s akaratlanul is a saját életébe csapódó "habszigetre" terelődtek gondolatai.

A ifjú fél órával később halk, de egyre erősödő toporgás hangjait vélte felfedezni. Az apró lábak gazdája rutinosan járta végig a lakás folyosóit, hogy barátja nyomára bukkanjon. Csöppnyi, koppanó lépteit csendes szimatolás egészítette ki, s varázsolta így összetéveszthetetlen hanghatássá Rourou közeledését. Két lábbal az ajtóra dobbantva lökte be azt, s lépkedett sűrű farok csóválások kíséretében a fürdőkádhoz.

- Szép reggelt! - mosolyodott el a fiú, mikor a kutya két lábával a fürdőkád szélére ágaskodva üdvözölte kettesszámú gazdiját. Ha hagyta volna, Tao sűrű nyelvcsapásokkal közvetített puszikban részesülhetett volna, de Yifannal ellentétben ő nem szerette, ha a kutyus az arcát nyalogatta. - Jól aludtál, pocak? - kérdezte, s Rourou, mintha csak értette volna, egyre gyorsabb farok csóválásokkal válaszolt. - Na, várj csak! Kimegyek, és kapsz enni - sóhajtott fel a fiú, s kissé kelletlenül, de kiszakította magát a jóleső, meleg fürdővíz citrus illatú karjai közül.

A konyhába érve a lelkiismeretes gazdi Rourou tálkájába szedett egy kisebb kupacnyi tápot, mire a kutya szabályosan rávetette magát. A kis állat olyan lendülettel tudott enni, hogy az ember azt gondolhatta volna, hogy már minimum egy hete nem kapott semmit. Tao egy rövid ideig figyelte a falánk lakomát, majd miután elindította a kávéfőzőt, leült kedvenc helyére az ebédlőasztalhoz.

Pont a hátsó udvarra néző ablakkal szemben álldogáló széken foglalt helyet, ahonnan rálátása nyílt a vén cseresznyefára, melynek elhullott virágai rózsaszín selyemszőnyegként borultak a földre. Erről a fáról Zitaónak mindig régi, kínai otthona jutott eszébe, ahol nagyszülei kertjében egy hasonló fa hivalkodott kincseivel.

A kávégép hangosan felbúgott, a fiú jól ismerte már a masina zajait, így pontosan tudta, hogy ez a hang jelzi, hogy a gép épp a kávébabokat őrli. Ezután furcsa kattanás és sistergés kíséretében megindult a víz, és forróságával magával ragadta az őrleményben rejtőző finom, erős aromákat, majd apró, sötétbarna cseppekben érkezett az alá odakészített sárga bögrébe. Lassan csepergett le az életerő esszenciáját magában hordozó ital. Mikor teljesen elnémult a gép, Zitao a bögréért nyúlt, s mélyet szippantott a vastag koffeingőzből, mely a kávéból áradt.

Visszaült helyére, s megfontolt kortyokkal fogyasztotta el a frissítőt. Yifan mindig is csodálkozott, hogyan képes párja cukor és tejszín nélkül meginni a szerinte méregerős kávét, de Tao ilyenkor elmagyarázta neki, hogy számára kellemes ez az erős, keserű íz, ami olyan hatással van rá, mintha életet csepegtetnének belé. Az italtól felélénkülve lapozott bele füzete végébe, s olvasta újra az utolsó sorokat a gólyabáli meghívásokkal kapcsolatban. Majd nekilátott írni...

A labda keményen ütődött az aszfalthoz, majd hangos puffanását éles sikkantás követte. Yifan a hang felé kapta fejét, s sietve felsegítette a földről a lányt, aki elferdült szemüvegét igazgatta zavarában.

- Istenem, ne haragudj, nem szándékosan dobtalak meg! - mentegetőzött mellé leguggolva. Hamar arra is rájött, hogy honnan volt számára olyannyira ismerős. - Edie? Te vagy az? Mit kerestél itt, a kosárpályán? - segítette fel áldozatát a földről. A lány leporolta összekoszolódott egyenruháját, majd felnézett a nála két fejjel magasabb fiúra.

-Tudod, én azért jöttem, Kris - kezdett bele, ám a kiejtett név a közelben ücsörgő Sehunból spontán előtörő nevetést váltott ki.

- Izé… Én előre megyek, majd gyere - intett Yifannak, aki olyan gyilkos tekintettel pillantott rá a röhögés miatt, hogy Sehun inkább megszaporázta lépteit. A fiú visszafordult partnernőjéhez, aki láthatóan hihetetlen zavarban volt.

- Szóval... Tudod, Kris, én itt nem ismerek szinte senkit - hebegte a lány. - És arra gondoltam, hogy esetleg, talán, ha nem lenne gond, és persze csak, ha még nem kértél meg mást... - Yifan értetlenül figyelt, majd hirtelen rájött, hogy mit próbál megkérdezni tőle a külföldi diáklány, s mivel neki is kapóra jött a dolog, magához ragadta a szót.

- Mondd csak, Edie, nincs kedved velem jönni a bálba? - mosolyodott el a fiú, mert a lány arca leírhatatlan örömöt sugárzott.

- Dehogynem! - adta a meglepettet, mint aki nem is számított a meghívásra. Yifan jót nevetett ezen a reakción, s elégedetten konstatálta, hogy nagyon jól fogják magukat érezni együtt.

Pár nappal később Yifan a tükör előtt nézett farkasszemet önmagával; olyan volt, mintha nem is saját magát látta volna benne. Koromfekete, kellemes tapintású anyagból készült, alkatára szabott öltönyt viselt, alatta halvány rózsaszín inggel. Nyakkendőt nem kötött, sőt nem is gombolta be a legfelső gombokat. Kezeit zsebre vágva indult le a lépcsőn, hogy elkérje a kocsit édesapjától.

Szülei ezen a péntek estén a kanapén heverésztek, Jong ölében egy nagy tálban vajas pattogatottkukorica-szemek aranylottak, melyekből időnként felesége is csippentett egy keveset.

- De csinos vagy, kisfiam! - lelkendezett Zitong, ám mikor megpillantotta, hogy fia nem kötött nyakkendőt, arca elkomorodott. - Egy igazi úriember nem mehet ilyen slamposan a bálba! Hol hagytad a nyakkendődet? - akadékoskodott.

- Jó lesz ez így - legyintett a fiú. - Megkaphatom akkor a kocsikulcsot?

- Persze, az asztalomon van - duruzsolta teli szájjal Jong, s tekintetét a képernyőn zajló eseményekre szegezte. - Vezess óvatosan! - tette még hozzá hátra sem pillantva, mire Yifan mosolyogva vette el a kulcsot a tölgyasztalról, majd kisietett a házból.

Este nyolcra érkezett meg a kollégium elé, melynek épülete igazi építészeti ritkaságnak számított. Húsz emelete határozottan tört a magasba, falán óriási festett kert pompázott, melyben a virágok ovális szirmait az épület ablakai alkották. Némelyek sötétbe borultak, mások világosságban tündökölve verték vissza a színes falak tónusait, gyönyörű, változatos kinézetű virágokat alakítva így ki. 

Yifan óráját figyelve jegyezte meg, hogy bizony a lányok fenemód megbízhatatlanok, s sosem szabad elhinni nekik, ha azt találnák mondani, hogy "Pontban nyolckor találkozunk!". Ez az esetek nagy többségében ugyanis azt jelentette a nőknél, hogy valamikor este nyolc és fél tíz között lehet, hogy megérkeznek, de csakis akkor, ha nem esik az eső. Mert ez utóbbi esetben biztosak lehetünk benne, hogy még kétszer át kell öltözniük, és/vagy kisminkelniük magukat. 

Edie végül csak húsz percet késett; pont akkor bukkant fel, mikor Yifan úgy határozott, egy percet sem hajlandó tovább várakozni.

- Szia, bocsi a késésért, csak kicsit félrenéztem az időt - csavargatta fonatba rendezett haját a lány, akin jól látszott, hogy hosszú órákat tölthetett el nemcsak a virágokkal, strasszokkal díszített hajkölteményével, de a sminkjével és ruhájával is. De, hogy itt ne álljak meg, még arra is ügyelt, hogy körmei éppoly levendula színben pompázzanak, mint amilyenben estélyije.

- Semmi baj. Nagyon csinos vagy, megérte a sok készülődés - dobta be Yifan az apjától oly' sokszor hallott mondatot. S ahogy anyja arca minden alkalommal felragyogott a hallottaktól, úgy Edie is büszkén fogadta a bókot. 

Az egyetem épülete a bál tiszteletére monumentális diszkóvá alakult, a falak mentén kínálóasztalokon sorakoztak az üdítők és finom falatok. Sehun unott arccal hallgatta volt barátnője ömlengését arról, mennyire örül, hogy a fiú meghívta őt. Pedig, ha tudta volna, hogy Hunnie csak azért invitálta meg, mert a japán tanárnő kikosarazta, csakúgy, mint az utolsó pillanatban felkért lányok mindegyike. Végső elkeseredésében Jessicához fordult, ki most bíborszínű kisestélyiben parádézott oppája mellett. 

Yifan köszönt ugyan haverjának, de nem kívánt a lánnyal hosszan egy társaságban időzni, így Edie-vel úgy határoztak, körbenéznek. 

- Nem bánod, ha közben készítek pár felvételt? Tudod, filmszakon vagyok, és jobb témám pillanatnyilag nincs - mentegetőzött Yifan.

- Csak nyugodtan - mosolygott a lány. - Engem egyáltalán nem zavar. Filmezd le a lányok ruháit is, annyira szépek, nem gondolod? - mosolygott kissé ferde szemüvege mögött. A fiú egy kicsit eltűnődött, majd beleegyezett a felvetésbe.

Az éjszaka folyamán lencsevégre vett több tucatnyi lányt, kik ruháikban úgy forogtak, mint kislány korukban, mikor még azt képzelték, hogy királylányok...

**

Yifan a hétfői órára el is készítette a kis videóját. A háttérben a bécsi keringő jellegzetes hangjai csendültek fel, ahogy megjelentek a kezdő képkockák. Az első lány, aki felbukkant, Edie volt, ki lassítva kezdett körbe-körbe forogni. Majd ruhája levendula színe egy sötétebb, mélylila árnyalatba úszott át, s vele együtt a kép is lassan átalakult, ezúttal már egy másik lány forgott ugyanúgy, körbe-körbe. Újabb lányok, újabb estélyi ruhák, újabb színek következtek, egészen addig, míg körbe nem ért a szivárvány színein, ekkor újra a levendula színben viruló Ediet mutatta a kép. A keringő véget ért...

- Szép munka volt, Yifan! Igazán jó érzékkel oldottad meg a feladatot. Igaz, a megszokott idill most is érezhető volt, de látom, hogy végre kezdesz kicsit eltérni a hagyományos filmezési technikáktól. Csak így tovább... - Jaemin tanár úr tovább haladt a listában, s elindította a következő diák felvételét.

- Na, hogy tetszett neki? - kérdezte óra után lelkendezve Edie, aki a napokban Yifan egyik legjobb barátjává lépett elő. Kiderült, hogy a különös lánynak valóban nincsenek itt, Koreában barátai, s mivel még négy hónapig távol kell lennie szüleitől, s otthon hagyott szerelmétől, így nagyon boldog volt, hogy Yifanban őszinte barátra lelt. 

- Azt hiszem, tetszett neki - büszkélkedett Yifan. - Lassan kezdem érteni, mire gondolt korábban. Bár még sokat kell fejlődnöm. Még mindig túl idilli volt neki...

- Hát egy bál milyen legyen? - vette védelmébe a közös ötletből fogant videót a lány, miközben barátaikhoz csatlakozva leültek ebédelni. 

- Mi a helyzet? - tette fel a kérdést Yifan Kyungsoonak, mivel Sehun állatira dolgozott valamin. Egy üres lap volt előtte, pontosabban nem is volt teljesen üres hisz' piszkosszürke tintával írt, girbe-gurba mondatok sorakoztak rajta. 

- Ne is kérdezd... Hunnie szerelmes... - legyintett Soo a gyengeelméjűeknek kijáró türelemmel tekintve barátjukra.

- Ne nevettess már, Sehun nem szokott szerelmes lenni... - nyelte félre majdnem a legelső falatot Yifan.

- Hát most mégis az... Épp szerelmeslevelet ír, vagyis, ahogy elnézem, inkább rajzol - pontosított Kyungsoo fejcsóválva.

- De aranyos... - sóhajtott fel Edie, de Yifan letorkolta a lányt.

- Biztos csak fellángolás... Majd elmúlik pár nap alatt.

- Hé, ne beszéljetek úgy rólam, mintha itt sem lennék! És kikérem magamnak ezeket a vádakat! Én igenis szerelmes vagyok... - nézett jövőbe révedő, ködös szemmel maga elé a fiú.

- Most komoly? És kibe? - tolta el maga elől az ebédet Yifan, mert a tény, hogy Hunnie szerelmes, túságosan is komoly volt ahhoz, hogy evéssel csorbítsa a pillanat fennköltségét.

- Mina tanárnőbe… - válaszolt barátja helyett Soo, és újból elégedetlen fejcsóválással jelezte nemtetszését. 

- De mikor? Hogy? Miért? - tátogott tovább Yifan, mint egy partra vetett hal.

Taót telefonja hangos, kitartó csörgése szakította ki történetéből…