Cím: A lét elviselhetetlen könnyűsége
Szereplők:
Yifan, Zitao, Sehun, Kyungsoo
Műfaj: slice
of life, fluff, vígjáték
Korhatár: 12
8.fejezet
„Mi vagy te? Valami James Bond?”
- Ezek szerint van barátja? – vonta
le a következtetést Yifan Soo elbeszéléséből. A hétvége eseményei mindkettőjük
számára kellően felkavaróak és elgondolkodtatóak voltak, így a fiúk
megbeszélték, hogy hétfőn még az első előadás előtt megosztják egymással a
történteket.
- Nem tudom, de nagyon úgy tűnt. –
Kyungsoo kiitta a műanyag üveg alján meglapuló utolsó korty szurokszínű kólát
is, melyből a buborékok már rég elillantak, majd összenyomta a palackot olyan
apróra, amilyenre csak képes volt.
- Rá fogsz kérdezni Minseoknál? –
Yifan elmerengett a hallottakon, de gondolatai már át-átkirándultak saját
hétvégéjének főszereplőjéhez. Hiába telt el azóta már majdnem két teljes nap,
Yifan mégsem volt képes elfelejteni azt a sötét szempárt, melyből a megvetés és
a közöny groteszk szerelemgyermekeiként fogant pillantások áradtak felé.
- Nem hiszem, szerintem abbahagyom a
különórákat is. Így nincs semmi értelme.
- Hát te tudod, haver. De azért nem
biztos, hogy fel kéne adnod.
- Hagyjuk, inkább te mesélj! Nem
értettem teljesen, mit magyaráztál a telefonban.
- Voltam szombaton anyám munkahelyén,
tudod...
- Jah, és? - Kyungsoo időközben félig
elmerült méretes hátizsákjában, hogy előkeresse a könyvet, amit barátja kért
tőle.
- És ott volt ez a srác az öccsével.
Már nem először látom. Valamelyik nap itt a suliban is feltűnt, és az Abigél
kúriánál is ő volt az, tudod, akiről meséltem.
- Aki... Kihúzott? - nevette el magát
az alacsony, fekete hajú fiú, ki időközben sikeresen előhalászta a tavalyi
évkönyv egy hányattatott sorsú példányát.
- Igen... Na, mindegy, a lényeg, hogy
megőrjít ez az alak. Tudni akarom, hogy ki ő!
- Anyukád nem mondja meg?
- Nem, anyukám csak Taónak hívja.
Mikor a vezetéknevére kérdezek, mindig valami másról kezd el beszélni. Hogy
milyen áldozatot hoz az öccséért... - Yifan szemforgatva kapta ki barátja
kezéből a könyvet, és vadul lapozgatni kezdte.
- Legalább tudjuk, melyik karra jár?
Vagy végig akarod nézni az összes szak összes tablóképét? - döbbent le Soo, mikor
barátja egy nagyítót kapott elő zsebéből, akárha ez a világ legtermészetesebb
dolga lett volna.
- Fogalmam sincs, hova jár ez a
szent... - morogta szarkasztikusan, miközben a domború lencse segítségével
alaposan szemügyre vette a képeket. - Istenem...
- Mi a kínod? - vette le a táskáját a
padról Soo, hogy majd a közeledő Sehun is le tudjon hozzájuk ülni.
- Ezek a koreaiak olyan egyformák...
- Yifan fejét vakarva folytatta a keresést.
- Ha Taónak hívják, akkor szerintem
nem is koreai...
- Tudom... Hagyjál... - legyintett,
majd Sehunra épp csak egy pillanatig feltekintve folytatta a lapozgatást.
- Hát ebbe már megint mi ütött? -
fogott kezet a frissen érkezett fiú Kyungsoo-val.
- Keres valakit. Hosszú…
- Hé, Sherlock, kit keresel? - bökte
meg barátját, aki épp nagyítóját leengedve lapozott egyet elégedetlenül.
- Taót...
- Én ismerek egyet... - felelte
hanyagul Hunnie, miután kiélvezte a pillanat varázsát.
- Hova jár?
- Azt nem mondom el.
- Ne szívass már, baszd meg! - kapta
fel a vizet Yifan, mert tudta, hogy Sehun nem az a könnyen megtörhető fajta.
- Valamit valamiért... - mosolygott
tovább a fiatalabb, s kezeit feje mögött összekulcsolva dőlt hátra az itt-ott festékevesztett, zöld padon.
- Ha nem mondod el azonnal, esküszöm,
megbánod...
***
- Nem hiszem el, hogy leálltam vele
alkudozni... - dörmögött az orra alatt Yifan, miközben megállíthatatlanul
haladt a női öltöző felé. Arcán olyan gyászos kifejezés ült, hogy minden
mellette elhaladó riadtan hőkölt hátra.
- Komolyan meg akarod tenni? -
követte gyors léptekkel Kyungsoo. - Irtó nagy botrány lesz, ha lebuksz... És
hát miért is ne buknál le? - nézett fel komolyan barátjára.
- Nem fogok lebukni. Álcázom magam, beosonok,
elvegyülök a tömegben és lefotózom, mikor levetkőzik. Aztán lelépek!
- Hallod te magad, haver? Mi vagy te?
Valami James Bond? Kezdjük ott, hogy hiába vettél parókát... Az istenért,
Yifan, néztél te tükörbe mostanában? Hogy akarsz két méteresen elvegyülni a
százötven centis lányok között? Állj már meg egy pillanatra! – A fiú megtorpant,
s elgondolkodott, majd a kezében lapuló műhajkoronát Soo felé nyújtotta.
- Igazad van. Neked kell menned...
- Hé, hé, hé. Hülyének nézel? Nem
ettem meszet... - hátrált meg a fiú.
- Nincs más választásunk és igazad
van, én túl magas vagyok.
- Én viszont nem fogok beosonni, hogy
lefotózzam azt a nőt – jelentette ki ellentmondást nem tűrően Kyungsoo. Yifan
elgondolkodott kissé, majd egyszerre szaladni kezdett, mintha az életéért
száguldana.
- Hé, Yifan, most meg hova rohansz? –
Percekbe telt, mire az alacsony fiúnak sikerült utolérnie hosszú lábú barátját,
aki épp egy oszlopnak támaszkodva fújta ki magát. Soo kérdő tekintetére és
korábbi kérdésére csak egy szóval felelt.
- Edie…
Barátnőjük gyanútlanul vágott át az
udvaron, s haladt a boltív felé, mely alatt a fiúk álltak. Aranyszőke haja
lófarokba fogva hintázott ide-oda, vállait söpörve. Arcán boldog mosoly pihent,
még fogalma sem volt, milyen merényletre készülnek ellene barátai.
- Sziasztok!
- Szia, Edie! – karolta át derekát s
bizalmasan közel hajolt a lányhoz. – Mondd csak, megtennél nekem egy aprócska
szívességet?
- Persze, Kris, nagyon szívesen!
Miről lenne szó?
- Be kéne menned a női öltözőbe aerobikedzés
után, és le kéne fotóznod meztelenül Mina tanárnőt – jelentette be a
tökéletesen kidolgozottnak vélt haditervet Yifan. A lány arca paprikavörössé
változott, ahogy lassan sikerült feldolgoznia a hallottakat.
- Perverz állat! – húzódott el a
fiútól, és sietve elindult az ellenkező irányba.
- Hé, Edie, várj már! Teljesen félreértesz mindent.
- Mit értek félre? – A lány szemei
szinte szikráztak a dühtől.
- Nem nekem kell a kép, hanem
Sehunnak – magyarázkodott.
- Így tényleg sokkal jobb… - jegyezte
meg szarkasztikusan barátnőjük, majd a folyosó végén éles kanyart vett balra. –
Akkor ő a perverz állat… - vont vállat egyre gyorsabban kapkodva lábait.
- De ha nem szerzem meg neki a képet,
sosem mondja el az a nyomi, hogy hova jár Tao…
- Milyen Tao?
- Hát ez az… Én sem tudom a teljes
nevét, de Sehun igen…
- Világos – torpant meg elgondolkodva
a lány. – És csak a képért cserébe árulja el… - Yifan helyeslően bólogatott. –
Nem túl gyakori név ez a Tao, ugye? – tűnődött Edie. – Én is csak egyet ismerek…
- Te ismered Taót? – csodálkozott el
Kyungsoo is.
- Nem biztos, hogy azt a Taót
ismerem, akit ti kerestek. Én irodalom szemináriumról ismerek egy Taót.
- Szóval irodalom… Mutasd csak azt a
könyvet Soo – nyújtotta kezét a fiú az évkönyvért, melyet Kyungsoo, mint
hűséges fegyverhordozó cipelt utána. Yifan fellapozta a tablóképek sorát, egészen,
míg a humán szakokhoz nem ért. S ott is volt, a negyedik képen a harmadik sor
közepén, ott virított Huang Zitao összetéveszthetetlen képmása.
- Ő az! – bökött rá a fotóra
diadalittasan.
- És mondd csak, pontosan miért is
keresed te ezt a Zitao gyereket? – faggatózott Edie.
- Ilyeneket ne kérdezz, úgysem
értenéd, ez férfi dolog – legyintett az óriás méretűnek tűnő fiú, mire barátai
összemosolyogtak.
***
Este Yifan ahelyett, hogy a
beadandóival foglalkozott volna, egész este az évkönyvet lapozgatta. Maga sem
tudta, mit vár ettől a tevékenységétől, de hiába próbált másra koncentrálni, úgy
tűnt, gondolatainak halovány fonala végleg belegabalyodott Huang Zitao
személyébe.
- És még csak kezet sem fogott velem…
- hajtogatta egyre, s próbálta összeilleszteni az őáltala ismert fiú
személyiségét mindazzal a sok jóval, amit édesanyja mesélt róla.
- Yifan, gyere enni! – szólt fel
édesapja, aki lábán kockás papucsával csoszogott épp a konyha felé, ahol
felesége, Zitong már megterített asztallal várta a ház férfijait.
- Jó étvágyat! – állt neki a vacsora
elfogyasztásának Jong, miután fia is helyet foglalt az asztalnál vele szemben.
A férfi meglepően szótlanul kezdett enni, miközben felesége beszámolt a nap
eseményeiről.
- Mondd csak, anyu, lesz még ilyen
össznépi bigyó az intézetben? – akasztotta meg Yifan percekkel később.
- Mire gondolsz, szívem? Családos
napok szoktak lenni, amikor a hozzátartozóknak segítünk elsajátítani a
jelnyelvet, de miért érdekel újabban ennyire a dolog?
- Csak gondoltam, én is segíthetnék
nektek. Ha már megtanítottad nekem is, hadd vegyem valami hasznát, nem igaz? –
Yifan arcán határozottan látszott, hogy valamiben mesterkedik, de édesanyja
szemet hunyt efölött.
- Örülök, drágám, hogy ennyire
érdekelnek a növendékeim, hogy te is segíteni szeretnél. Vannak olyan családok
is, akik nem tudnak bejárkálni hozzánk. Őhozzájuk személyesem ki szoktunk
menni, ha van elég önkéntesünk. Esetleg kezdésnek választhatnál egy családot, és
nekik segíthetnél az otthoni kommunikáció elsajátításában.
- Ez remekül hangzik – mosolyodott el
a fiú.
- Például ott van Chohee. Ő egy hét
éves kislány. Nem olyan rég van nálunk. Van két nővére is, akik szeretnék
megtanulni a jelnyelvet, esetleg…
- És mi a helyzet Gongchannal? –
szakította félbe anyját.
- Hát, végül is őhozzá is mehetnél –
válaszolta meglepetten Zitong. – Nagyon aranyos fiúcska…
- Akkor add meg a számukat, és
megbeszélem velük, hogy mikor lenne nekik is jó. – Yifan időközben befejezte a
vacsorát. Kicsit figyelte még édesapja mosolytalan arcát, mely valahogy
idegenül hatott ezen az estén, de nem soká időzött, inkább felsietett a szobájába
a cetlivel, amire anyja lefirkálta a kért telefonszámot.
***
- Hallo!
- Jó estét! A Siketek és Nagyothallók Intézetéből telefonálok. Zitong asszony engem
kért fel, hogy segítsek önöknek a jelnyelv elsajátításában.
- Ó, értem. És ez mikor lenne? – kérdezte Tao fáradsággal
mocskolt hangon. Yifan kissé meg is szeppent, hogy nem a korábbi arrogáns,
határozott hangot hallja vissza a vonal túloldaláról.
- Izé, mondjuk holnap négykor megfelelne?
- Tökéletesen.
- Akkor a holnapi viszontlátásra…
- Rendben. Visszhall… - tette le a telefont mindkét fiú.
Szia!
VálaszTörlésÚgy éreztem ebbe a részbe elég sok párbeszédet szúrtál be, és ezzel együtt az események is pörögtek; sok dolog történt itt. :)
Tetszett Sehun pimaszsága, de az is, ahogyan Yifan lélekszakadva igyekezett valamilyen módon teljesíteni az agyament kívánságát, csak hogy egy kis infóhoz jusson Taóról. Annyira jellemző ez, és épp ettől humoros; szinte láttam magam előtt azt a kétségbeesett, mégis mindenen átgázoló arckifejezést, ahogy sebbel-lobbal vágtatott a női öltöző felé. És persze, az sem véletlen, hogy hirtelen jobban kezdték érdekelni az anyukája kis gyámolítottjai...
Olyan szépen összefutnak a szálak, és ügyesen megoldottad a Kyungsoo-s rész utáni folytatást is, hogy ehhez a részecskéhez is csak gratulálni tudok! <3
Ezt a mondatot pedig imádtam, mert olyan szarkasztikusan szép volt:
"Hiába telt el azóta már majdnem két teljes nap, Yifan mégsem volt képes elfelejteni azt a sötét szempárt, melyből a megvetés és a közöny groteszk szerelemgyermekeiként fogant pillantások áradtak felé."
Talán a végén a telefonbeszélgetést nem kellett volna végig párbeszédesen kiírni, de ez legyen a legnagyobb probléma. :) Köszönöm, hogy ezt a részt is olvashattam, jólesett most ez a frissességgel és szépséggel kevert laza vidámság. *-*
Szia
TörlésIgen kicsit átvették most az uralmat a párbeszédek, de végtére is az az egyik fő dolog, amit ezzel a történettel gyakorolok, szóval most igazán volt is rá módon. :D
Azt a mondatot sokszor elolvastam, hogy egyáltalán van-e értelme, mert annyira spontán jött, hogy nem tudtam magam se mi szállt meg :DDD de végül úgy hagytam, szval remélem, hogy értelmes mondat.:)))
Igen a telefonbeszélgetést én is satnyának éreztem, de majd a következőkben kicsit megint megpróbálom visszaállítani a leíró és párbeszédes részek egyensúlyát.:) Köszönömmm, hogy írtál! :)<3