A lét elviselhetetlen könnyűsége 7.fejezet

Cím: A lét elviselhetetlen könnyűsége

Szereplők: Yifan, Zitao, Sehun, Kyungsoo

Műfaj: slice of life, fluff, vígjáték, crack

Korhatár: 12

7.fejezet

„Ez idő alatt Kyungsoo…”

Do Kyungsoo nagymamájával és édesapjával élt az Eonjuro utcai lakótelep egyik félreeső csücskében tespedő, nemrégiben szépen felújított panelházak egyikének hatodik emeletén. A nagyi nemrégiben boltolta nekik ezt az új lakást, eddig ugyanis ugyanennek a szmogtól megszürkült épületnek a harmadik emeletén laktak. Ám mikor Cho mama úgy döntött, a hatodikról inkább beköltözik a Napsugár idősek otthonába, barátnője egyből lecsapott a "kihagyhatatlan lehetőségre".

Kyungsoo nagyanyja lelkesedését alapul véve azt gondolta, hogy valószínűleg az unalmas panell-látkép és szürke tömbök látványa, mely a harmadikon szinte a szoba ablakába égett már a forróbb nyári napokon, a hatodikon minden bizonnyal majd sokkal impozánsabb horizontra cserélődik. A fiú lelki szemei előtt már látta is a pálmafák hanyagul elnyúló ágai alatt sütkérező fiatalokat, kiknek lábnyomai puhán süppednek az ábránd tengerpart halovány homokjába.

Hatalmas csalódás volt Kyungsoo számára, mikor végül megtörtént a lakáscsere, és kiderült, hogy a hatodikról nemcsak, hogy ugyanúgy látszanak azok a mocskos épületóriások, de ráadásul a mellettük élő "hihetetlenül kedves" párnak nemrég született kisfia, aki még a harmadik emeleti Minjae bácsinál is hangosabb szomszédnak bizonyult. Az öreg olyan süket volt, mint a nagyágyú, így mindig maximális hangerőn hallgatta a tévét, melyen persze hamar bealudt, s műsorzárás után az egész folyosó az induló felnőtt csatorna hirdetéseit s műsorait visszhangozta. A harmadik éjszaka után, amit a gyereksírás miatt volt kénytelen átvirrasztani, Kyungsoo már kezdte visszasírni a pénisznagyobbító pumpa reklámjának andalító dallamait.

Ezen a szombaton a fiú álmatag képpel bámulta tükörképét. Fekete haja rövidre volt nyírva, így nem sok vizet zavart, az esetek többségében még fésülést sem nagyon igényelt, leszámítva azt az egy alkalmat, mikor Sehun rágót nyomott hajába. Nagy barna szemei ártatlan kiskutyákat meghazudtoló pillantásokkal csodálkoztak rá a világra. Orra azonban most is olyan tökéletes volt, mint mindig. Kyungsoo-ról ugyanis tudni kell, hogy minden szerénysége ellenére hihetetlenül büszke volt rá, sőt állíthatjuk, hogy a legteljesebb mértékben meg is volt elégedve ezzel a testrészével. Úgy érezte, még a legrosszabb ruhákat viselve is számíthat arra, hogy az ő orra lesz a legformásabb a társaságában lévők közül.

Nem volt ez másként ezen a napon sem, mikor kialvatlanul próbált magabiztosságot csepegtetni önmagába a kis fürdőszobában ácsorogva. Ajkait vastag fehér hab szegélyezte, s közülük egy galambszürke fogkefenyél lógott ki, melyen ezüstös betűkkel volt olvasható a márka neve.

- Menni fog. Csak mondd ki... - nézett farkasszemet önmagával. A tükör fölötti kis neonlámpa fénye pislogott egy újabbat. Ki kéne végre ezt is cserélni - kalandoztak el gondolatai, miközben köpött egy nagyot a mosdókagylóba, majd miután kiöblítette száját, újra komolyan bámulta képmását.

- Csak odamész, bekopogsz és megmondod neki, hogy szereted... - bíztatta tovább saját magát.

Két órával később már a kerület peremén elnyúló őszbe borult parkon sétált keresztül. Lábai alatt ropogtak a félig elszáradt narancsos falevelek s apró gallyacskák. Persze mehetett volna busszal is, s akkor megspórolt volna negyven percet az életéből, de Kyungsoo próbált minden időt arra fordítani, hogy összeszedje vallomása darabkáit.

Annyiban már biztos volt, hogy úgy kezdi majd: "Szia, Minseok!", aztán valami olyan frappáns felvezetőt dob majd be, hogy "Beszélnünk kell!". Már csak a folytatás hiányzott. Kyungsoo épp magában motyogva fordult be a parkon átvezető ösvény egyik éles kanyarján, amikor nekiütközött egy magas valakinek, akiből csak annyit látott, hogy sötét haja van és fekete-fehér kockás bakancsa. Egy kisgyerekkel volt épp, ki a kezét fogva serényen szedte a lábát, hogy lépést tudjon tartani az idősebbel. A fiúk az ütközést követően tovább is siettek, nem foglalkozva azzal, hogy Kyungsoo sérelmeit zsémbelte az orra alatt.

- Hihetetlen, hogy a mai világban még a járdán is legázolnak.

Miután végre magához tért, gondolatai újra visszataláltak a vallomáshoz. Mivel már vészesen közel ért, s a kis beszéd nem nagyon akart megfogalmazódni benne, úgy döntött, leül kicsit az egyik üres padra. Szinte az összes szabad volt, hisz' szombat reggel aki ráért volna ott ücsörögni, az inkább az igazak álmát aludta még.

- Szóval... Szia, Minseok! Beszélnünk kell... Tudom, csak nem régóta ismerjük egymást, de azt hiszem, beléd szerettem. Eljönnél velem randizni? - suttogta maga elé a fiú. - Nem... Ez így béna... - kicsit elhallgatott, majd újra megszólalt. - Szia, Minseok! Azt hiszem, beszélnünk kéne. Tudom, hogy te kedveled a fiúkat, és hát, tudod, én is az vagyok... Nem, nem, nem - rázta a fejét hevesen. - Ha ezt mondom, még meg is ver... - Pár percnyi csönd után végül izgatott mosollyal arcán indult el a zebrához, melyen áthaladva a Kim ház ajtajánál találta magát. Vett egy nagy levegőt, és bekopogott.

Kyungsoo annyira izgult, hogy oda sem mert nézni. Ahogy kinyílt az ajtó, lehunyt szemmel kezdett bele mondanivalójába.

- Szia, Minseok! Beszélnünk kell! Tudom, még alig pár hete ismerjük egymást, de szeretnék tőled kérni valamit...

- Szia. - Az ismeretlen hang hallatán Kyungsoo-ba belefagyott a szó. Minseok egyik haverja, aki szinte mindig vele mászkált az iskola folyosóin, most félmeztelenül állt az ajtóban. Mezítelen felsőtestén diszkréten rajzolódtak ki az izmok, egészen sötétkék melegítőalsójának vonaláig.

- Áh... Szia...

- Jongdae... - adta Kyungsoo szájába a fiú a keresett szót.

- Ó, igen. Tényleg... Jongdae... - hebegte a megakasztott hős szerelmes.

- Mit is kezdtél el mondani? - a félmeztelen srác ajkai kajla mosolyt rajzoltak arcára.

- Én... Én... Izé. Minseok itthon van? - tördelte a kezeit a fiatalabb.

- Ő még alszik, és ha nem gond, nem is kelteném még fel, mert későn aludt el. De mondd csak, hátha én is tudok neked segíteni.

- Én... Igazából nem akartam semmi fontosat. Majd legközelebb megbeszélem vele – vágott kétségbeesett arcot a fiatalabb.

- Várj! Fontosnak tűnt - fonta össze karjait mellkasa előtt. A hideg levegőtől bőre libabőrössé vált már.

- Én csak kérdezni, vagyis kérni akartam tőle valamit. - Kyungsoo tett egy lépést hátra.

- Mire lenne szükséged? Ne is mondd, tudom. - A fiú arcán kedves mosollyal elrohant, annak biztos tudatában, hogy ő szavak nélkül is megértette a másikat, annak halálra vált arckifejezéséből, toporgásából és hasának morgásából. Nemsokára visszatért egy sötét nejlonzacskóval, amit "nem tesz semmit" arccal a másik kezébe adott, majd intve neki, hogy siessen, be is csukta előtte az ajtót.

A fiatalabb értetlenül állt, s az ajtó arany kopogtatóját figyelve próbálta feldolgozni a történteket. Majd tétován szétnyitotta a zacskó füleit. A szatyorban két guriga vécépapír volt...

Kyungsoo arca gyilkos vonásokba rendeződött, bevágta az első kukába szerzeményét, majd azonnal tárcsázott. Szinte alig csöngött ki, Yifan máris felvette a telefont.

- Azonnal beszélnünk kell...

- Azonnal beszélnünk kell... - szóltak bele szinte tökéletesen egyszerre a készülékbe.

- Hé, de gonosz vagy. Ezt nem írhatod bele.

- Miért ne írhatnám? Ez az én történetem - ült gonosz vigyor Tao arcára.

- De Kyungsoo tuti kinyír engem. Kezdjük ott, hogy ezt a történetet nem is szabadna ismerned. Meg különben is, ez kissé kárörvendőre sikeredett, nem gondolod? - döntötte el párját Yifan az ágyon, feje mellett lefogva annak kezeit.

- Talán egy icipicit.

- Egy icipicit, mi? - Ajkuk majd összeért már a közelségtől.

- Szerintem Kyungsoo megérdemli, hogy picit szemét legyek vele - nevetett Zitao.

- Ezt a történetet hagyd ki, vagy legalább írd át picit, légyszi - hajolt kedvese ajkaira, hogy szavai helyett csókjaival győzze meg akaratáról.

- Na jó, meglátom mit tehetek - karolta át Yifan nyakát vékony karjaival, és előbbi csókjukat folytatva vonta szerelmét vágyakozó ölelésbe.