Különleges születésnap OS

Cím: Különleges születésnap

Szereplők: Junmyeon, Jongdae

Érintett banda: Exo

Korhatár: 12

Műfaj: fantasy, fluff, mese

A tenger halk moraja minden perccel hangosabbá változott, ahogy Junmyeon közeledett a vízhez. Léptei mély nyomot hagytak a laza talajban, élesen kirajzolva talpának formáját; mezítelen lábfejét simogatóan vette körül a napközben fakó aranyporrá száradt, langyos homok, melynek szemcséi hívatlanul férkőztek csiklandós lábujjai közé.

Ez a hely távol esett a turisták által gyakran látogatott, kiépített strandoktól s a kirándulók kedvenc sziklás partjaitól is. Ez, amolyan jellegtelen szakasza volt a tengernek, ahol a puha homok még fellelhető volt, ám a tájat már az algákkal borított sziklák képe uralta, melyek egyre sokasodtak a víz közelében.

Senki nem járt erre még napközben sem, így most a homok egyenletességét egyedül Junmyeon csinos lábnyomai törték meg, melyek egyenesen egy csapott oldalú, méretes grafittömbnek tetsző sziklához vezettek. Az alacsony fiú annak tövében ült le a földre, s lehunyt szemmel élvezte a nappali meleget még hátán hordozó esti szellő simogatását.

Junmyeon mindig is szerette a tenger illatát, melynek jellegzetesen sós aromájához erőteljes algaszag keveredett. Sosem tudta, miért kedveli ennyire, de egészen kisgyermekkorától erősen vonzódott ehhez a melankolikus kombinációhoz.

A víztől átnedvesedett homokból kicsiny dombot halmozott, melyet óvatosan lelapogatott, majd a tetejére két gyertyát szúrt, melyeket nehézkesen bár, de sikerült meggyújtania. Az aprócska lángok játékosan táncoltak a végtelen sötétségben, meg-meghajolva a szél akaratának.

- És most kívánj valamit… - suttogta magának, miközben mélybarna hajtincseit megborzolta egy könnyed fuvallat.

A fiú néhány pillanatig csukott szemmel adta át magát vágyai megfogalmazásának, kávészínű szempillái könnyed ívben simultak arcához, majd hirtelen felpattantak, s Junmyeon ébenfekete szemeiben újra megjelentek a kicsiny lángok tükörképei. Nagy levegőt vett, aztán elfújta őket, s abban a pillanatban egy mély hang törte meg a tenger uralta némaságot.

- Mit csinálsz te itt? – állt meg mellette egy szikrázó szemű ifjú, kinek kacérívű ajkai a rögtönzött homoktortát látva mosolyra hajlottak. – Csak nem szülinapod van? Ugye nem zavar…? – csatlakozott az ünneplőhöz annak válaszát meg sem várva. – Amúgy Jongdae vagyok! – nyújtott kezet a meglepődött fiúnak, miközben helyet foglalt mellette.

- Szia. Én Junmyeon… - viszonozta a kézfogást. Jongdae kezei meglepően puhák voltak s kissé hűvösek, mintha nemrég lépett volna ki a tenger habjai közül.

- Tényleg születésnapod van? – fogta meg a kettest és hármast formázó gyertyákat, hogy közelebbről is szemügyre vegye őket. Junmyeon csak némán bólintott, s mivel igen zavarban érezte magát, arcára kínos mosoly fagyott.

- Nem így kellene ünnepelned… - A fekete hajú elkezdte kikötni a cipőfűzőjét.

- Miért veszed le? – értetlenkedett a szülinapos, de választ még akkor sem kapott, mikor Jongdae már sötétkék pólójától is megszabadulva állt előtte rövidnadrágban.

- Gyere, mutatok valamit! Tetszeni fog…- nyújtotta a látszólag lefagyott fiú felé kezét. Junmyeon pár percig hezitált, nem szívesen ment bele váratlan helyzetekbe, nem kedvelte a meglepetéseket, de ez a srác annyira hívogatóan szép volt és megjelenése is olyannyira meseszerű, hogy úgy érezte életében egyszer ő is tehet meggondolatlanságot. Kezét Jongdae felé nyújtotta, aki gyengéden megszorítva húzta őt fel a földről. Kibújt gyorsan pipacs színű pólójából, s követte az idegent, kinek már térdét simogatta a hűvös sós víz.

- Bízz bennem – terült el a rejtélyes fiú arcán olyan angyali mosoly, hogy Junmyeon akár az életét is rábízta volna a szépséges ismeretlenre.

A hold magasan járt felettük, s a tenger színére széles ezüstsávot festett, mely egyenesen egy sziklához vezetett. Junmyeon nem tudott lépést tartani az ifjúval, aki ahogy vízbe került olyan kecsességgel és olyan gyorsan mozgott, mintha ide teremtették volna. Mozdulatai könnyedek voltak, hátán minden karcsapásnál megfeszültek az izmok, melynek látványa tovább lassította a szülinapost.

- Gyere, ez lesz az – magyarázott Jongdae. Junmyeon ámulattal figyelte társa arcához tapadó koromfekete hajtincseket, s nem volt képes felfogni sem annak szavait. A fiú mellé úszott, és átkarolta derekát. – Vegyél nagy levegőt! – Hosszan egymás szemébe néztek, majd Jun mélyet lélegzett, s mindketten eltűntek a tengerben.

A ifjúnak meglepődni sem volt ideje azon, hogy látszólag a vízben Jongdae formás lábai helyét sötétszürke, gyöngyházasan csillogó uszony vette át. Egyből érthetővé vált számára, miért mozog olyan kecsesen, s úszik olyan gyorsan, hogy képtelenség tartani vele az iramot. Junmyeon a víz mélyéről felfelé tekintve halvány kékes-zöldes derengést pillantott meg, majd, ahogy felbukkantak egy sziklaüregben találta magát.

- Most a víz alatt vagyunk? – pillantott körbe kíváncsian.

- Igen, ez a szikla a víz alatt van, csak egy kis levegő csapdázódott itt.

- Mik ezek a növények? – érintette meg elámulva Jun az egyik kéken világító telepet.

- Ezek fluoreszkáló algák, a tenger mélyén élnek, de én felhoztam párat ide, mert nem szeretem a sötétséget… - tűnődött el Jongdae, s kiült az egyik sziklaperemre. Ám uszony helyett újra izmos lábai bukkantak elő a víz alól. Junmyeon követte őt, s kimásztak a vékony sziklaperemre, ahol tucatnyi fluoreszkáló alga pihent, melyek a barlang teljes falát belepték.

- Csodálatos ez a hely… - mosolyodott el gyermekien, s próbált mindent emlékezetébe vésni, hogy később vissza tudja majd idézni ezt a csodálatos estét.

- Ez az én kis búvóhelyem – nevette el magát Jongdae. - Gondoltam, megmutatom neked.

- Miért kell bujkálnod? Nincs családod? – fordult hozzá Jun, s meglepően tapasztalta, hogy az eddig boldogságtól sugárzó fiú arcán most a szomorúság vastag árkai jelentek meg.

- Már nincs… És szerintem tudod, miért kell. Az emberek minket szörnynek tartanak… - hajtotta le fejét.

- Nem tudom… Szerintem gyönyörű vagy – simította kezét a sellőfiú arcára és ajkaira hajolva megcsókolta a legszebb teremtményt, akit életében látott. Jongdae viszonozta közeledését, s hosszan elnyújtott csókjukat követően kipirult arccal nézett vissza az emberfiúra.

- Boldog szülinapot! – ejtett egy apró, halványkéken derengő csigaházat Junmyeon tenyerébe, aki csodálattal vette szemügyre a sejtelmesen világító, ékszerszerű, üres mészvázat.

- Köszönöm szépen! Ez gyönyörű – tekintetük hosszan időzött egymásén, majd Jongdae visszaugrott a vízbe, mely alól újra sellőformájában bukott a felszínre. Jun hitetlenkedve figyelte a csodás fiút, kinek ébenszín hajából apró vízcseppek gördültek izmos vállaira.

- Ideje mennünk, mert itt nincs olyan sok levegő – mosolyodott el, s besegítette a vízbe társát. – Kapaszkodj erősen – karolta át Junmyeont, ki fejét a fiú nyakába hajtva vett egy mély levegőt, majd elmerültek a habokban.

Reggel Jun a tengerparti langyos homokban ébredt, a felélénkülő fuvallat megborzolta kócos, barna tincseit. Felülve értetlenül pillantott körbe, nem tudta, hogyan kerülhetett oda. Mellette a tegnapi homoktorta érintetlenül pihent, tetején a két csillámló gyertyával.

- Álmodtam volna az egészet? – támaszkodott fel, ám ekkor a tenyerében lapuló, halványan fénylő csigaházra lett figyelmes. Amint megpillantotta, arcára varázsos mosoly kúszott, s behunyt szemmel idézte fel Jongdae tengerillatú csókjait…

~Xiumaru

(Budapest, 2016.)