Cím: A szivárvány (3.rész)
Szereplők: Chanyeol, Sehun (EXO)
műfaj: életrajzi dráma
Korhatár: 16
- Naaa Yeol…
Kérlek… Nem akarok béna lenni az elsőnél – rimánkodott rendületlenül Sehun.
-
Jaj Hunnie… Hagyjuk már ezt… Miért kell mindig ilyen erőszakosnak lenned? –
hárította a furcsa kérést Chanyeol.
A két fiú a tábor óta legjobb barátok voltak.
Egymás oldalán fejezték be az általános iskolát, először Yeol, majd ezen a
nyáron már Sehun is elballagott. S ősszel kezdi a gimnáziumot abban a
magániskolában, ahol barátja is tanul. Kérdezhetnétek most, mégis, hogyan
lehetséges, hogy a szegény családból származó fiú egy drága magán gimnáziumban
tanuljon. Ehhez azonban vissza kell ugranunk pár évet.
Sehun tizenkét éves volt, mikor ellátogattam
otthonába, s először szeretett nagymamáját, majd hónapokkal később nagyapját is
magammal vittem, megfáradt lelküket örök nyugalomra vezetve. Ne utáljatok most
ezért, hisz azt még nem mondtam, hogy mind a két öreg élete szenvedéssel és
fájdalommal volt terhes. Csupán az unokájukról való gondoskodás tartotta őket
ilyen sokáig életben. De, ahogy egyszer mindenkinek, nekik is elérkezett az
idejük, és én lágyan, s szeretettel öleltem őket magamhoz.
Az ekkor tizenkét éves fiú rövid időre
árvaházba kerül, ahol élete legrosszabb napjait töltötte. A fiúk egy ilyen
helyen egymáson élik ki dühüket, így az erőszak mindennaposnak volt tekinthető
ezen a helyen. Ám napokkal később Mr., és Mrs. Park – egyetlen fiúk kitartó, és
szívet tépő könyörgésének engedve – magukhoz vették Sehunt, s azután saját
gyermekükként nevelték őt.
A kisfiú hatalmas veszteségeket élt át, ifjú
kora ellenére elveszítette szüleit, majd nagyszüleit is, ám mindezen csapások
ellenére, Oh Sehun élete legboldogabb napjának tartotta, mikor odaköltözhetett
a házba, ahol barátja élt. Hunnie ugyan soha nem mondta cimborájának, mégis
számára ő volt a család ugyanis csak mellette érezte igazán biztonságban magát.
Ő volt, aki mindig figyelt rá, megóvta és szerette, a maguk gyermeki módján.
Most hadd ugorjak vissza a megkezdett
történethez, s szolgáljak némi magyarázattal. A két fiú éppen nagyon komoly
dolgokról beszélgetett, mert a gimnázium elkezdése Hunnie számára azt is
jelentette, hogy most már – barátjához hasonlóan – neki is lesz barátnője. Ám
ekkor jött rá, hogy fogalma sincs, hogy kellene viselkednie egy lánnyal. Alig
egy órával ezelőtt kezdte el faggatni hyungját a lányokról, s hamar eljutottak
odáig, hogy bizony meg kell majd csókolnia kiszemeltjét. Gondolom, sejtitek,
hogy Hunnie - mikor erre rájött – rögtön ki is akarta próbálni a dolgot, s itt
érkeztünk vissza a fejezet elejéhez.
-
Naaa Yeol… Kérlek… Nem akarok béna lenni az elsőnél – rimánkodott rendületlenül
Sehun.
-
Jaj Hunnie… Hagyjuk már ezt… Miért kell mindig ilyen erőszakosnak lenned? –
hárította a furcsa kérést Chanyeol.
-
Most miért mondod ezt?
-
Mert így van – sóhajtott fel Yeol.
-
Naa, csak egy aprócska puszit – próbálkozott tovább Sehun arcán huncut
mosollyal.
Chanyeol
már egy ideje tudta, hogy ő nem csak barátként, sőt nem is testvérként szereti
barátját. Ő mindennél jobban vágyott erre a „puszira”, de úgy érezte ezzel
hibát követne el, s esetleg árt Sehunnak. Ám a fiú tündéri mosolyára szíve
megdobbant és elnyomta esze ellenvetéseit.
Az idősebb odahajolt a csillogó szemű fiúhoz
és kellemesen simult ajkaira. Először csak az alsó párnácskára, majd a felsőre
is, végül lassan átvezette nyelvét a remegő fiú szájába. Sehunnak eleinte
fogalma se volt, mit kéne ilyenkor tennie, de idővel utánozni kezdte barátját,
s bátortalan csókjuk egyre inkább kibontakozott. Majd amilyen hirtelen
kezdődött, olyan hirtelen ért véget.
-
Szerintem nem lesz gondod ezzel… - próbálta lenyugtatni vadul zakatoló szívét
Chanyeol, miközben barátja csillogó szemekkel nézett fel rá, s ujjait ajkára
vezetve simított végig döbbenten rajta.
-
Ez nagyon jó érzés volt.
-
Igen, ezért is szokták csinálni az emberek – mosolyodott el Yeol, s szokásához
híven megborzolta Sehun hajkoronáját.
-
Te így szoktál Mingmei-el is csókolózni? – kérdezte Sehun barátjától.
-
Hát azért nem pont így, hisz ő a barátnőm, de hasonlóan – válaszolta meg a
kérdést nyugodt hangon az idősebb.
-
És csókolóztál már fiúkkal is? – fürkészte kíváncsian társát Hunnie.
-
Nem, még nem. Csak most veled.
-
Milyen volt velem csókolózni? – mosolyodott el pajkosan Sehun. Szerette zavarba
hozni barátját, és pontosan tudta, hogy kell elérni nála azt az aranyos
rózsaszín árnyalatot. - Yeol, szerinted az baj, ha én élveztem a csókot egy
fiúval?
-
Nem, dehogy! – mosolyodott el megnyugtatóan az idősebb fiú.
-
Olyat lehet, hogy valaki fiúval jár fiú létére? – pedzegette tovább a témát
Sehun.
-
Igen. Persze, hogy lehet. Ha két ember szereti egymást, akkor nem számít, hogy
fiúk, vagy épp lányok.
Sehun
csillogó szemmel csüngött hyungja szavain, s valóban, ahogy elkezdődött az év,
Hunnie randizgatni kezdett. Chanyeol barátnője oldaláról irigykedve figyelte,
ahogy barátja találkákra jár, s valóban inkább a fiúk társaságát kereste. Ám
Yeol legnagyobb ellenérzésére Hunnie mindig tipikus rosszfiúkat választott
randi partnereinek. Az idősebb el se tudta képzelni, hol ismeri meg barátja
ezeket az alakokat.
-
Mondd csak, nem randizhatnál egy osztálytársaddal inkább? – morgolódott a fiú
egy alkalommal, Sehun tizenhatodik születésnapja után nem sokkal.
-
Áh, azokban semmi izgis nincs. Ezek a fiúk izgalmasak, veszélyesek, és nagyon
szexisek.
-
Chh, már ha az embernek bejönnek a taplók – morgolódott tovább Yeol keresztbe
fűzött kézzel figyelve barátját.
Sehun
arcán elégedett mosoly bujkált, mert szerette Chanyeolt húzni. Észrevette már
többször, hogy a fiú zavarba jön közelségétől. Persze számára Yeol csak afféle
nagytestvér volt. Mint pasi nem volt az ideálja, hisz barátja tipikus jófiú
volt.
-
Egyáltalán még szűz vagy? – faggatta tovább a fiatalabbat egyre ingerültebben
hallgatva annak válaszait.
-
Talán igen, talán nem.
-
Jól van, én nem szólok bele, de ha megteszed, legalább védekezzetek. Nem
akarom, hogy elkapj valami betegséget.
-
Jajj már Channie – sóhajtott fel Sehun, s miután kiválasztotta az ideális
felsőt bele is bújt, majd felöltözve csukta be a gardróbszekrény ajtaját.
-
És hogy hívják a mostani srácot? – Erőltetett mosolyt arcára Chanyeol.
-
Jonginnak… és ő nem is idősebb nálam. Velem korú, csak más suliba jár. Attól,
hogy nem csúcs gazdag, mint a mi sulinkban az összes kockafej, attól még lehet
rendes fiú.
-
Lehetni lehetne – morgott az orra alatt Yeol, de úgy döntött, nem forszírozza
tovább a témát.
-
Hát akkor jó szórakozást nektek.
-
Köszi hyung, meglesz – vigyorodott el Sehun.
-
És…
-
Tudom, tudom, tizenegyre legyek itthon.
-
Pontosan – mosolyodott el Yeol akaratlanul is, ugyanis barátja olyan arcot
vágott, ami minden mérgét feledtette. Erre csak Hunnie volt képes.
Sehun
randi partnere a ház előtt várt, s a fiú hamarosan fel is pattant a robogó
hátsó ülésére, és átkarolva az előtte ülő srác derekát csúszott közelebb a
másikhoz.
Jonginnak
ugyan nem jutott olyan nagy szerep Sehun életében, mégis annál sokkal tovább
volt a fiú mellett, mint azt Chanyeol szerette volna. Pár hónappal később a
félévi vizsgákat megünneplendő, nagy bulit tartottak az egyik fiúnál, s erre a
partyra Sehun és Yeol is elmentek. Az este előrehaladtával a hatalmas ház
megannyi szobája kezdett egyre népesebb lenni. A párocskák sorra vonultak be a
szobákba, hogy a romantikus félhomályban élvezhessék ki egymás társaságát.
Yeol
nevetségesnek találta ezt a szokást, így ő még véletlenül se cipelte be
barátnőjét egyik ilyen szobába sem.
-
Ne legyél már ilyen maradi… - cirógatta a lány Yeol mellkasát némi figyelem
után sóvárogva.
-
Ez nem maradiság, csak a buli nem arról szól, hogy kettesével mindenki elvonul
dugni! – fakadt ki a fiú ingerülten.
-
Istenem akkora egy hangulatgyilkos vagy kicsim… - sopánkodott a lány, aki
mindig irigyen hallgatta barátnői történeteit a szoba mélyén történt dolgokról.
-
Legalább az öcséd nem olyan prűd, mint te – legyintett egyet a lány, s
sértődötten elvonult.
-
Nem az öcsém… - dörmögött Chanyeol az orra alatt. A fiú nem undokságból szokta
kikérni magának ezt a tényt, csupán valódi érzései egyszerűen
összeegyeztethetetlenek voltak a testvéri viszonnyal.
A
fiúnak lassan esett le a lány utolsó megjegyzése, és gyorsan körbepillantott a
helyiségben. Sehun Jonginnal vad nyelvpárbajt folytatott pár méterre tőle, majd
a fiúk elszakadtak egymástól, és sietve indultak meg a korábban említett szobák
egyike felé.
-
Ez szánalmas… - kapta le róluk feldúlt tekintetét Chanyeol. A fiú szívében
őrült harag gyúlt, s fojtogatni kezdte a féltékenység. Yeol az utóbbi időben,
mióta Sehunnak „komoly” kapcsolata volt, egyre nehezebben tudta kezelni az érzéseit,
melyek időről-időre felszínre törtek belőle. Milliószor próbálta Sehunt
lebeszélni Jonginról tudván, hogy a fiú nem elég jó neki.
„
Te jobbat érdemelsz” – hajtogatta folyton, de intelmei süket fülekre találtak.
Ugyanis Hunnie egyre szerelmesebbnek érezte magát, s mind több időt igyekezett
Jongin társaságában tölteni.
Chanyeol
úgy döntött nem foglalkozik sem barátnőével, sem Sehunnal, és inkább hazamegy.
Képtelen volt abban a házban tartózkodni, ahol valószínűleg pont most fekszik
le Jonginnal barátja.
Az
éjszaka gyorsan eljött, de Yeol szemére nem hozott álmot. Szemei előtt megállás
nélkül pörögtek a korábbi jelenet képkockái, s egyre inkább úgy érezte
szétszakad a mellkasa a sok elfojtott érzéstől.
Hajnali
háromkor azonban valaki beosont Yeol szobájába és bebújt az ágyba a fiú mellé.
Hunnie volt az, akinek szemében könnycseppek csillantak, s némán bújt
barátjához. Yeol nem szólt semmit csak magához ölelte barátját. Szíve őrült
ritmust vert, s mélyen szívta magába Sehun jellegzetes finom illatát.
-
Megtetted? – A szobában csendesen visszhangzott Chanyeol hangja. A mellette
fekvő fiú megrázta a fejét. Nem bírt megszólalni, mert könnyei fojtogatták.
-
Bántott? – találgatott tovább az idősebb félve a választól…
-
Nem… De azt mondta nem vár többet egy ilyen kis hülyére… - csuklott el Sehun
hangja.
Chanyeol
gonosznak érezte magát, de ebben a pillanatban felhőtlen boldogságot érzett.
Szorosan magához ölelte a fiatalabbat és simogatni kezdte hátát.
-
Hidd el, lesz olyan, aki örökké vár majd rád – mondta halkan a fiú, s lassan
álomba simogatta legjobb barátját.
Lassan
Yeol is elaludt, s álmában ő volt ott abban a bizonyos szobában Sehunnal Jongin
helyett, s a fiatalabb ez alkalommal nem kérte, hogy várjanak…
~Xiumaru
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése