Félelem - 4.rész

Cím: Félelem (4.rész)

Szereplők: Jonghoon, Hongki (FT Island)

Műfaj: krimi, thriller

Korhatár:16
Figyelmeztetés: erőszakos jelenetek
Bétázta: Sumire <3

Lépteim lassan süppedtek a puha anyagú szőnyegbe, mely hívogatóan vezetett a szűk folyosóból nyíló ajtó felé. A világos padlón stigmákként vöröslöttek egy férficipő kegyetlen nyomai; a szobából halovány fény szűrődött ki felém. Apró, gyermeki tenyerem puhán simult a keményfára, majd az ajtó lassanként feltárult.

A szobát átjáró fémes illattól egy pillanat alatt felfordult a gyomrom, ám a látvány még felkavaróbban hatott. Egy férfi feleségét védelmező mozdulatba dermedve terült el egy izzó bíbor tócsa közepén, s immáron nyugodtan viselte a testét csúfító végzetes sérüléseket. Az asszony magzatpózba görnyedve pihent rideg parkettaágyán, s gyönyörű arca, mely más körülmények között tán békésnek is tűnhetett volna, most jégbe fagyott szépségként tetszelgett. Egyedül bőrének halovány színe s a hasán elterülő hatalmas, vöröslő folt jelezte, hogy léte kegyetlen véget ért.

Arcomon éreztem könnyeimnek forró, nedves simogatását, miközben megkövülten figyeltem a könyörtelenül kivégzett pár örökkévalóságba dermedt arcát. Ám ekkor hirtelen halk nesz szűrődött ki hátam mögül, s a lassan felnyikorgó ajtó becsukódott. Mire tudatosult bennem, mi történik, már ott állt előttem.

Fölém magasodva lépett ki az ajtó biztonságot nyújtó fedezékéből; hatalmasnak tetsző, vértől mocskos cipőivel újabb foltokat ejtve nemcsak a bolyhos szőnyegen, hanem a parkettán is. Mikor tekintetünk találkozott, éreztem azt a zsigereimig hatoló, teljes valómat lebénító érzést, mely lábaimat remegésre késztette. Éreztem, ahogy térdem megrogyott, s kezdtem elveszíteni az uralmat testem fölött. A padló egyre közeledett felém, s a világ fokozatosan szűkült, míg végül csakis a férfi arcát láttam magam fölött. Fekete, kócos fürtök keretezték jellegtelen arcát, melyen egy vágás, pontosabban egy sebhely rajzolódott ki, ami egészen a szeme sarkáig ért.

A következő pillanatban zihálva ébredtem ágyamban. A póló izzadt felsőtestemre simult, s éreztem, ahogy szívem vad dörömböléssel jelezte zaklatottságát. Szemem lassanként megszokta a körém telepedő sötétséget, de magam előtt a homályban még mindig láttam a férfi ádáz tekintetét. Nem bírtam kiverni a fejemből, annyira ismerős volt; biztos voltam benne, hogy láttam már valahol.

Óvatosan kászálódtam ki ágyam nedves, forró karjai közül, s a csap hűsítő vizében kerestem menedéket felhevült testemnek. Tekintetem egy pillanatig elidőzött szemeim korom tükrében, majd kiszakítva magamat révületemből töröltem meg arcomat. Fejem lüktetett a hasogató fájdalomtól, úgy éreztem, menten felrobban a sok követhetetlen gondolattól, melyek megállás nélkül bennem kavarogtak.

Váltották elmémben egymást az álmomban látott gyilkosság kegyetlen képei s az este eseményei Hongkinál. Elgondolkodva álltam meg a nappalimban tornyosuló monstrum előtt, melyen mappáim tömött sorokban álltak, s a fiúnál látott két társukon tanakodtam. Polcaimon nem voltak foghíjak, így ötletem sem volt, hogy honnan kerülhettek volna Hongkihoz az én vázlatkönyveim. Vajon csak véletlenül lenne pontosan ugyanilyen mappája? Úgy érzem, kicsit sok itt a véletlen egybeesés...

De mindezeken kívül egyre inkább kezdett aggasztani a dolog, hogy nővérem hetek óta nem írt vissza. Igaz, nem szoktunk beszélni, már idejét se tudom, mikor hallottam utoljára hangját, de rendre érkeztek tőle mindig az üzenetek, melyek megnyugtatóan hatottak aggodalmaimra. De lassan egy hónapja, semmi... Lehet ennek is köze van az életemben egyre sűrűbben felbukkanó furcsaságokhoz? Nem, biztosan csak nagyon elfoglalt, s nincs ideje írni. Igen, bizonyára csak ennyi...

**

Másnap reggel a szokásos napi rutint követően siettem be dolgozni, ahol már asztalom körül sorakoztak a szokásos szemtanúk. A minden lében kanál nyugdíjas, az egész nap tétlenkedő kertész, a kereskedő, aki mindig éppen akkor tart cigiszünetet, mikor valami bűncselekmény történik. Sokat látott tanúk semmitmondó vallomásokkal és hasznavehetetlen profilokkal...

- Asszonyom, kérem ne a kirakatról beszéljen, hanem próbáljon a fiatalember arcára visszaemlékezni. Tudja, én itt nem tájképet rajzolok - elégedetlenkedtem, mikor az idős asszony már negyed órája a kis üzlet leértékeléseit hirdető kirakatról magyarázott. A nő nehézkesen szedte össze gondolatait, míg végül sikerült egy nagyjából értékelhető leírást adnia a személyről, akit látni vélt.

A délelőtt keserves egyhangúságban telt el; így mire elkészítettem az összes arcképet, amit kellett, szinte már világomat se tudtam. Elmacskásodott tagjaimat nyújtóztatva vonultam át az étterembe, ahol minden nap az ebédemet fogyasztottam. Ez alkalommal parajjal töltött csirkét rendeltem párolt rizzsel és zöldségkörettel.

Miközben várakoztam, hogy a pincér kihozza, amit rendeltem, telefonomban üzenetek után kutattam, melyeket nővéremtől kaptam. Nagy nehezen meg is találtam az utolsót, ami pontosan három hete érkezett. Szívemet egyre inkább kezdte megkörnyékezni egy kellemetlen, frusztráló érzés, hogy netán baja esett. Újra tárcsáztam, mire a telefon halk, egyenletes tónussal búgott fel újra és újra, míg egy kellemetlen, hideg sípolással nem jelezte szándékom meghiúsulását.

**

Este tizenegy volt, mikor nesztelenül parkoltam le a raktárhelyiség előtt. A környéken jellegzetes kikötőszag terjengett, melyet a sós víz, a kifogott halak tetemei s a partra sodródott nyálkás algák keveréke alkotott. A tengernek ezt a képét kevesebben ismerték, mint a melankolikus, sziklás partokat, vagy épp a bohém, finom homokkal borított strandokat. Pedig ez volt az igazi arca. Nem a nyaralások ártatlan medencéje, sem a festmények nyugodt modellje, hanem a fullasztóan hatalmaskodó, akaratos víztömeg, mely uralta az egész környéket, s időről-időre tomboló viharokkal mutatta meg félelmetes erejét.

Kulcsaimmal utat nyitva magamnak haladtam végig a zárakon, körültekintően lakatolva vissza mindegyiket magam után, míg végül a kis szoba dohos aurájába nem léptem. Sietve oltottam fel a lámpát, ám ekkor az üres tartály képe lüktetett fel szemem előtt.

Még felfogni se tudtam, mi történhetett, mikor egy súlyos test ütődött nekem, s erős karjaival próbált a padlóhoz szegezni. Kiszabadult. Nem tudom, hogy sikerült neki, de kiszabadult.

- Te rohadt állat, most megdöglesz! - hörögte arcomba, s éreztem öklének kegyetlen csapásait bordáimon. Minden újabb perc megannyi gyötrelmes ütést görgetett maga előtt, oldalam egyre inkább lüktetett, s a szúró fájdalom kezdett állandósulni. Testem minden izma egyszerre feszült meg, hogy lefejtsem magamról a férfit, kinek acélmarkai most nyakam köré záródtak.

- Megöllek! - fröcsögte gyűlölettel izzó szemekkel, s egyre szorosabban zárta ujjait torkomra.

Kezdett elmosódni előttem minden - a fények egyre halványodtak, a hangok visszhangossá váltak, s egyre csak sebesen dobogó szívem ritmusa lüktetett dobhártyámon -, ám a következő percben tüdőm újra megtelt az áporodott levegővel, mely most hűs, hegyi fuvallatként hatott, s éltető erővel hatolt belém. A férfi megbotlott a nagy erőlködés közepette, s most én kerekedtem fölé. Egy pillanatig sem hezitálva ütöttem tarkón rutinosan, mire azonnal ájultan adta meg magát.

Sietve feltápászkodtam, s a korábbi zsinórhoz hasonlóval kötöttem gúzsba az öntudatlanul elterülő alakot, ám ezúttal nem végeztem félmunkát, hanem háromszor is megcsomóztam a vaskos zsineget, mely durván hasított húsába. Nehézkesen rángattam vissza a tartályba, s kötöztem hozzá az acélból készült székhez ájult áldozatomat, percekkel később már csak a víz halk csobogása keringőzött az elnémult szoba csendjében.

Az oldalamba nyilalló fájdalom továbbra sem kezdett enyhülni, de nem akartam pont most itt hagyni, mikor a férfi kezdett újra magához térni. Rémülten vette tudomásul, hogy egyetlen esélyét mulasztotta el a menekülésre, s immáron semmi reménye az életben maradásra. Sietős mozdulatokkal kezdtem megörökíteni egyre erősödő félelmét.

Vonásai megfeszültek, pupillái kitágultak s alig pislogott. Tökéletes volt... Egyre jobban éreztem, ahogy a férfit uraló félelem mind közelebb furakszik hozzám, s lassan kezdi átjárni testemet. Meglepő módon nem volt olyan erőteljes, mint vártam, de akkor is végre megtapasztalhattam újra, s ez mámorító érzéssel borította be lényemet. Szívem ritmusa egyre szaporább lett, s fokozatosan átadtam magam az eksztatikus érzésnek. A drog, melyre vágyakoztam eddig, most véremmel keveredve járta át bensőmet.

**

Két órával később már a zuhany alatt álltam. A forró víz lassan hömpölyögve mosta le rólam az egész napos veríték bőrömre kristályosodott maradványait, s friss mentolba vonta mezítelen bőrömet. Mindig is szerettem a forró víz megtisztító sugara alatt állni. Olyan érzés volt minden tusolás után, mintha tisztán, új lappal folytathatnám az életet, feloldozva bűneim alól. Bal bordámon a férfi ütlegelésének nyomán lila zúzódásokba borult bőröm, ezért törölközés során csak óvatosan itattam le róla a rajta gyöngyöző vízcseppeket. Lehet, hogy megrepedt az egyik bordám? Azt hiszem, holnap jobb lesz, ha a balesetin kezdek...

Sietve ástam be magam ágyam biztonságot nyújtó ölébe, ahol azonnal el is nyomott az álom, mely egy új világba repített. Újfent egy gyermek szemével láttam mindent. Egy autóban ültem, egy amolyan ülésmagasítós gyerekülésben, s a kocsi szirénázva indult neki ismeretlen útjának. Egyre távolodtunk a szűk utcában egymást érő házaktól, s az arannyal lakkozott hetes szám, mely az épület oldalán fénylett, lassan zsugorodott össze egész addig, míg végül teljesen el nem tűnt. A kép egyre lazúrosabbá vált, majd szépen elhalványult az utca képe is, s lassanként egy öreg kastély komor tornyai rajzolódtak ki előttem.

A következő pillanatban egy széken ültem, míg két idegen valamiről beszélt, miközben gyakran pillantottak felém, majd kezet fogtak, és az idős nő egy viseltes lépcsőn felkísért egy apró szobába, melynek faláról egy festmény pillantott le rám.

- Ő lesz az új szobatársad - mondta az öreg hölgy egy alacsony, barna hajú fiúnak, ki nekünk háttal állt, s az ablakon bámult ki a hatalmas, szobrokkal díszített park irányába, ahol több tucat gyermek futkosott zsibongva. A kisfiú válla megrázkódott, majd lassan felém fordult.

Órám kegyetlen sípolására ébredtem, mely rideg megkérdőjelezhetetlenséggel tudatta a világgal, hogy hét óra van. Álmom képei még körüllengték fejemet, ám telefonomra pillantva egyből magamhoz tértem. Egy üzenet várt rám nővéremtől. Izgatottan nyitottam meg a levelet, ám csak két szó állt benne:

"Vigyázz magadra!"

Sziasztok!

Köszönöm, hogy elolvastátok, s egyúttal szeretném megtudakolni, kinek milyen forgatókönyv van a fejében a történetet illetően. Jonghoon múltjáról, jelenéről, Hongkiról, a kettejük közötti kapcsolatról, Hoonie nővéréről? Őszintén nagyon örülnék, ha megírnátok nekem! Előre is köszönöm!

Xiumaru^^