Cím: A lét elviselhetetlen könnyűsége
Szereplők: Yifan, Zitao, Kyungsoo,
Sehun
Érintett banda: EXO
Műfaj: slice of life, fluff,
vígjáték
Korhatár: 12
Bétázta: Ézemi
10. fejezet
„Köszönöm!”
Tao éjszínű szemeiből fáradtan
tükröződött a csillár álmatag fénye. A nap valahol a „testvér” és az „éhes”
szavak tanulása környékén kezdett ásítozni, s ereszkedve indult a horizont
végtelene felé. A félhomályban bujdosó nappaliba most Mao papa rózsaszín kelyhes
csillárja csempészte vissza a világosságot, prizmaként törve meg
kristályszirmain a sugarakat.
A nagypapa világ életében mérhetetlenül
nagy becsben tartotta a csillárt, melyet még az Abigél kúria tulajdonosaitól
kapott ajándékba a hetvenes években, szolgálataiért cserébe. Tao emlékezett rá
gyermekkorából, hogy a papa milyen sokszor regélte el neki azt a napot, mikor
az úri család tagjai meglátogatták őt szerény hajlékában, s ezzel a csodálatos
ajándékkal hálálták meg munkáját. Utólag visszapillantva elmondhatjuk, hogy
becsületes, de egyszerű életének fénypontja volt az a tündérmesékbe illő
délután, melynek emlékét már csak ez a rózsaszín, tulipán formájú kelyhekkel
díszített csillár s a nagyapa tintafoltokkal pecsételt naplója őrizte.
- Nem jó, a mutatóujjadat ne
nyújtsd ki! – magyarázta Yifan épp az „álmos” szó jelelését.
-
Biztos vagy benne, hogy ezt így kell mutatni? – kérdezte újra Tao a hangjában
megült bizonytalansággal. Az elmúlt bő egy órában végigvettek temérdek olyan
kézjelet, melyek segítségével a legszükségesebb szavakat már kifejezhette, s
bár a többség könnyen megjegyezhető volt, akadt köztük pár olyan mozdulat,
melyet a fiú elég kellemetlennek érzett.
-
Tuti. Tudod, a jelnyelv a legőszintébb nyelv. Lehet, más körülmények között a
sztereotípiák sértőek, ennek a nyelvnek viszont részét képezik ezek a
jelölések.
-
Ezt valami könyvből magoltad be? – Tao nem tudta megállni, hogy időről–időre ne
intézzen egy–egy keresetlen megjegyzést tanára felé.
-
Amúgy… ja. De nem ez a lényeg - vonta meg vállát a magasabbik. – Nyugi, már
csak pár szó van mára felírva. Anyám adta ezt a listát, szóval ne engem
hibáztass – kérte ki magának a támadást, s közben próbálta elnyomni az arcát
mosolyba rántó ingert. Ő ugyanis már látta az utolsó szavakat, vagy nevezzük inkább
kifejezéseknek, melyek némelyikével a kisfiú a mosdóban végzendő igényeit tudta
közölni, s mint ilyen az alap szókészlet részét képezték. Yifan előre
gyanította, hogy a másik ki fog akadni, ha újabb kínos mozdulatokat kell
gyakorlásképp ismételgetnie, de egy kicsit sem bánta, hogy kellemetlen
helyzetbe kell hoznia tanítványát. Úgy érezte, kijár Taónak ennyi szenvedés a
nyers stílusa miatt.
-
Te ezeket tuti, hogy most találod ki! – dőlt hátra a kényelmesnek mondható
sötétbarna bőrkanapén karba font kezekkel, hitetlenkedő arccal figyelve Yifant,
ki épp bemutatta a soron következő jelet. Ha pillantásaival képes lett volna
rá, tanára már réges-rég holtan feküdt volna a nagypapa kedvenc foteljában.
-
Bízz már meg bennem egy kicsit! – A magasabbik próbált komoly maradni, de az
újonnan megismert fiú duzzogása túlságosan mulattatta ahhoz, hogy képes legyen
megőrizni hivatalos stílusát.
- Ahh, hány szó van még hátra? –
Tao hosszú vékony ujjai kezdtek végképp összeakadni az újabb és újabb szavak
gyakorlása közben. Fekete pólójának V vonalú szegélyét már átnedvesítették a
nyakáról komótosan legördülő kicsiny, csillámló izzadsággömbök, melyek
erőfeszítéseinek hevében születtek.
- Ezen kívül már csak egy szó van hátra
– nézett a botcsinálta tanerő édesanyja intelmeit tartalmazó jegyzeteibe.
- Halleluja! Mára már épp eleget
gyönyörködtem benned. - A fiú eközben a falióra göcsörtös nagymutatójának
kimért lépteit követte tekintetével.
Tao valóban szeretett volna már szabadulni,
de nem Yifan társasága zavarta, ami a vártnál sokkal kellemesebbnek bizonyult,
hanem az, hogy lassan indulnia kellett dolgozni.
- Köszönöm – vágott furcsán
sokatmondó arckifejezést a magasabb, akit a másik fiú stílusa újból szíven
ütött. Nem értette viselkedését, nem értette, hogy miért követ minden
békességben eltöltött öt percet egy otromba, sértő megjegyzés. Olyan volt, mint
aki tudatosan tartja távol magától az embereket undokságával.
- Mi lesz az utolsó szó?
- Köszönöm – ismételte meg,
miközben kihúzta magát ültében, átropogtatva elmacskásodott csontjait.
- Szívesen, de haladjunk inkább.
Nem érek rá egész nap. – Zitao türelme egyre fogyatkozott, miközben úgy
igazgatta kócos tincseit, mint varjú a tollait.
- Mondom, az utolsó szó a köszönöm
– vigyorodott el Yifan, míg diákja gúnyos pillantásai helyére ekkor egy
lélegzetvételnyi zavar úszott, mely végül gyilkos tekintetté formálódott.
Tanárának ez a pillantás nem volt
újszerű, sőt régi ismerősként köszöntötte, hisz’ a fekete hajú fiú tízből
legalább ötször így nézett rá, ezzel adva tudtára, hogy a legcsekélyebb
nehézséget sem okozná számára, ha meg kellene őt fojtania egy kanál vízben. -
Mitől vagy mindig ilyen… flegma? – bukott elő belőle a kérdés, de tudta, erre
soha nem fog választ kapni. - Na jó! Szóval köszönöm – mondta, s vele
párhuzamosan mutatta is a hozzá tartozó kézjelet.
- Oh, ez jó, ez könnyű – lelkesült
fel Zitao, s utánozni kezdte a látottakat.
- Kicsit inkább oldalt tartsd a
kezed ennél a résznél, mert úgy mást jelent – pontosította a másik mozdulatait.
Öt perccel később a házigazda már a
konyhapulton felejtett telefonját nyomkodta, hogy kiderítse, Jongin vajon miért
késik.
- Valami baj van? - Yifan szőke
hajzata itt-ott kiszabadulni látszott a rákent vastag zseléréteg fogságából, s
láncait vesztve tört az ég felé.
- Nagyon szexi… – pillantott fel
hajára Tao gúnyosan, miközben várta, hogy barátja felvegye a telefont a vonal
túloldalán. – Jongin késik…
- Jongin?
- Ő vigyáz Gongchanra, amíg én
dolgozom, de úgy néz ki, ma késik… Nekem meg indulnom kellene - zsörtölődött az
idősebb testvér, s közben fel-alá járkált a konyha pepita kövezetén.
- Indulj el nyugodtan! Én megvárom
Jongint, biztosan néhány perc múlva megérkezik. – Yifanra testen kívüli
élményként hatott saját rekedtes, mélyen zengő hangja, hisz’ ő sosem volt az az
önként jelentkező típus. Szerette hamar letudni a kötelességeit, és lelépni,
amint tehette. Most mégis felajánlotta segítségét egy olyan fiúnak, aki ezidáig
folyamatosan csak megszólta valamiért.
- Biztos nem gond? – Tao mindenre
számított, csak erre nem, de nem volt lehetősége más megoldást találni, így
szinte gondolkodás nélkül egyezett bele a dologba. – De ha mégis baj lenne,
hívj a mobilomon! – kapkodta magára fekete bőrbakancsát, majd kabátjába bújva
indulásra készen köszönt be Gongchannak.
- Persze, persze, minden rendben
lesz. – A nyugtató szavakat a tanárból felvigyázóvá avanzsált fiú még Zitao
távozása után is hosszan ismételgette önmagának. Próbálta megőrizni őt cserbenhagyni
készülő hidegvérét.
- Biztosan perceken belül ideér –
jelentette ki tizenharmadjára is fél órával a házigazda távozása után. Egyre
biztosabban érezte, hogy szavai valótlant állítanak, s hogy Jongin ma este bizony
már nem jön el. Tétova léptekkel osont a nappali felé, ahova kíváncsian
bekukucskált.
A kisfiú a szoba közepén lustán
elterülő vastag, krémszínű szőnyegen játszott kisautóival. Látszólag teljesen
belefeledkezett a saját kis világába, ám tíz perccel később - pontban hét
órakor - kiszaladt a konyhába. Mezítelen talpai hangosan csattogtak a
csempéken. Nem zavartatta magát azon, hogy Jongin helyett még mindig csak az
óriásnak tűnő fiú ücsörgött megkövülten az asztalnál.
A kicsi megállt a langaléta előtt, s
az intézetben tanult jelek segítségével tudtára adta, hogy éhes. Yifan megszeppenve
nyitotta ki a hűtőt, azon agyalva, vajon honnan fogja tudni, mit szabad enni
adni egy ilyen kisfiúnak, ám félelme elhamarkodottnak bizonyult. A középső
polcon lila tetős kis doboz várakozott, melyen a „Gongchan” felirat ékeskedett.
Miközben a fiúcska boldogan
lapátolta be az imént megmelegített főzeléket, az ifjú komolyan eltöprengett,
hogy felhívja-e Taót, s kérjen-e segítséget tőle. Végül úgy döntött, nem
zavarhatja minden aprósággal, hisz’ dolgozik. S különben is, milyen
szánalmasnak tűnne, hogy még egyetlen estig sem képes gondoskodni egy
gyerekről.
Miután Gongchan befejezte a
vacsorát, magára hagyta az idősebbet, s a nappaliban szétszórt játékai közül
kettőt kiválasztva futott a fürdőszobába. Yifan nagyon megkönnyebbült, hogy a
jelek szerint a kisfiú már képes egyedül lezuhanyozni, bár miután végzett, és
meztelenül átszaladt a szobájába, az újdonsült dada még negyed óráig a földre
kifröcskölt vizet szárítgatta a fürdőben.
Mire a gyerekszobába jutott,
Gongchan már az ágyában lapozgatott egy vastag gerincű, színes képekkel
illusztrált könyvet. A kisgyereken látszott, hogy nagyon érdekli, miről szólhat, de
valószínűleg eddig hiába olvasták fel neki, nem érthette meg a mesét.
Az óriás termetű fiú leült a kiságy
szélére, és elkérve a könyvet előrelapozott benne, majd olvasni kezdte azt, s
közben kézjelekkel a kicsinek is fordította a történetet. Gongchan eleinte
meglepetten ült, csillogó fekete szemeiből értetlenség tükröződött, majd
egyszer csak hangosan elnevette magát. Yifan sosem hallotta addig nevetni, sőt
beszélni sem őt, így kedves kacaja hallatán annyira fellelkesült, hogy ezen az
estén egyhuzamban három történetet is elmesélt neki.
**
Tao hajnali kettőkor ért haza a
bárból. Meglepődve tapasztalta, hogy a nappali utcai portól homokfúttá vált
ablakain sápadt fény szűrődik ki. Ez a tény aggodalommal töltötte el, ugyanis
Jongin sosem odakint a kanapén töltötte az éjt, hanem bent a hálóban. Úgy vélte,
ez a minimum, ha már besegít neki a fiú.
A nappali szobába lépve azonban
aggodalma helyébe meglepődött hála furakodott. Kezeivel akaratlanul is némán
formálta az utolsóként tanult szó jeleit, majd tovább hallgatta az alvó óriás zaklatott
horkolását, kinek fél lába s kezei lelógtak a kanapéról.
Zitao halkan felnevetett, miközben
egy vastag plédet terített a meggyötört ábrázatú fiúra…
-
Ez mind szép és jó, de te honnan tudod, mi történt azon az estén, miután
elmentél dolgozni? – tette le párja jegyzeteit az idősebb.
-
Gongchan mesélte.
-
És honnan a túróból veszed, hogy mit gondoltam közben? Kikérem magamnak, nem is
voltam ennyire béna – fonta karba kezeit Yifan sértetten.
-
Tudod… - vette el a könyvecskét, s csúsztatta az ágy egy távolabbi pontjára a
fiú, ki közben lábait átvetve ült kedvese derekára – …ezt úgy hívják, hogy írói
szabadság. - Tao szerelméhez hajolva csókolt annak enyhén érdes, telt ajkaira,
s minden ügyességét bevetve próbálta elterelni figyelmét régi emlékeikről.
Szia!! :) Úgy érzem, ez tipikusan egy olyan történet, amit nem lehet egy olvasás után rendesen véleményezni, úgyhogy el kellett olvasnom még egyszer, mielőtt kommentet tudtam volna írni. XDDD
VálaszTörlésNa szóval kezdjük! Elsősorban szeretném kijelenteni, hogy nagyon-nagyon tetszik a történet, bár ezt már mondtam neked, úgy rémlik! XD Talán az a legjobb benne, hogy milyen elképesztő választékossággal írsz, látszik, hogy mekkora a szókincsed, és ezzel párosul az, hogy milyen durván érzékletesen tudod elkapni a való élet hangulatát. Olvasás közben nagyon sokszor gondoltam arra, hogy "igen, ez tényleg ilyen érzés", a legerősebb ilyen az volt, amikor leírod Tao fürdőzését a kádban, az a rész rendkívül átérezhető; és ezen kívül sok viselkedésforma nagyon is hihető, úgymond tipikus volt, pl mikor Zitong jellemző anyukás módon rászól Yifanra, hogy ne egye meg az összes kirakott süteményt, aztán rögtön ezután már mézesmázosan fordul is az esemény résztvevőihez. :D :D :D Egyszóval kiváló vagy abban, hogy átélhetően elkapd a való élet kis jellemzőit, hangulatait, amik annyira, de annyira ismerősek az embernek, és pont ennél fogva tudtam közel érezni magamhoz a történetet. :) A humorod sem utolsó, nagyon sok vicces szituációt írtál bele, amiken igencsak jót mulattam, nem tudom eldönteni, hogy a pénisznagyobbító pumpa, a Mina tanárnő lefényképezésére koholt terv vagy Kyungsoo szerencsétlen szerelmi vallomása-e a kedvencem :D :D :D De most komolyan, Jongdae mekkora troll már!! XDDD Az a durva, hogy tényleg el tudom képzelni, hogy ezt megcsinálja a való életben is XDDD Sehun meg elképesztő, milyen perverz dög :D Beszarás :D Amúgy még azon nevettem nagyon, hogy Kyungsoo-nak sötét a lelke XDDD
Nagyon tetszik amúgy a történet alapszituációja úgy eleve. Mármint az is, hogy Tao megírja a kettejük történetét, és közbeékelsz jópofa jelenbeli szituációkat, meg az is, amire felépítetted a kettejük kapcsolatának az alapjait. Hogy Yifan úgymond burokban nőtt fel, és számára a világ fekete-fehér, még nem lépett ki a való életbe, és úgy érzem, hogy valószínűleg azt akarod ebből kihozni, hogy Tao ugye már sok mindent tapasztalt, határozottan szürke, nem olyan könnyű kiismerni, és Yifannak ő pont ezért érdekes, és ezáltal a számára szokatlanul más és komplex embernek a hatására fog ő szép kis pillangóként kitörni a burkából és felnőni. :) Nagyon-nagyon izgalmas alapötlet szerintem, és rettentő kíváncsi vagyok, hogy ezt hogy adod át, szóval ne merd ezt nekem nem befejezni. :D Az egyetlen, ami ebben nekem fura, de ezt mondtam is már neked, hogy először csak úgy tűnik nekem, hogy Yifant rendkívül érdekli Tao, aztán egyszer csak kijelenti, hogy Tao neki ellenszenves - a korábbi megfigyelései alapján nekem nem tűnt úgy, hogy antipatikusnak látná, inkább csak az, hogy nagyon érdekli, hogy ki ez a különös fekete srác.
Nagyon érdekesek még nekem Yifan videói. Ezekkel is mutatod a lassú jellemfejlődését, ahogy ártatlan fiúként lassan megismerkedik jobban a világgal. A pillangós és a gólyabálos videói a kedvenceim, az előbbi a jelentése miatt, a másik pedig azért, mert annyira szép ötlet valahogy. :) Sok szimbolikát is használsz, pl a kavicsos rész és a hab a fürdőkádban elgondolkodtatóak voltak nekem.
Na akkor beszéljünk kicsit a karakterekről! :D Úgy érzem, hogy Tao a legkiforrottabb szereplő eddig még úgy is, hogy ő eddig elég keveset szerepelt, kifejezetten komplex és nagyon emberi, ez már most látszik. Yifan valóban ártatlan kisgyerek még kb, és tényleg nagyon erősen átlagember feeling amúgy, teljesen elképzelhető róla, amit a gimnáziumi éveiről írtál, hogy nem tűnt ki semmivel. Mármint Tao különlegesebb embernek érződik, mint Yifan, akiről kb olyan érzésem van, hogy sodródik az árral, és nem találta még meg önmagát, ami ha a történetmenetet nézzük, valóban így is van. A mellékszereplőknek valahogy több egyéniségük van, mint Yifannak, főleg Sehunt írtad meg elképzelhetőre. Jó, mindük elképzelhető igazából, azzal nincs probléma, érzem, milyen emberek lehetnek nagyjából. De a mellékszereplők ábrázolását szerintem egy icipicit érzékeltesd jobban a jövőben. (Tudom, én meg a lehetetlen karakterformálás-mániám...) Amúgy ha már mellékszereplők, az kicsit zavart, hogy Sehun meg Edie külsejéről elég keveset írtál, szegény Edie-t nem tudom, hogy képzeljem el azon kívül, hogy szőke és szemüveges.
TörlésHa már a hibáknál vagyunk, volt egy-két dolog a szövegben, ami feltűnt, de igazán nem sok. Az elsőt már mondtam neked, hogy Yifan bejelenti, hogy holnap nem dolgozik, de aztán úgy zárul a napjuk, hogy Yifan holnap korán kel! XDD A másik két dolog stílushiba számomra, az első fejezetben használtad a "kutyakaja" szót, meg valahol a pénisznagyobbító pumpánál azt, hogy a bácsi folyton "bealudt", ezek nekem szlenges mivoltjuknál fogva egyáltalán nem illettek a történeted kifinomult stílusához.
Nos, hát azt hiszem, leírtam mindent, amit akartam. :D Összefoglalom: rendkívül szerethető, átélhető, nagyon hangulatos, humoros és elgondolkodtató történet így egyszerre, és egyébként durván olvastatja magát! Csodálkoztál a múltkor, hogy egyben olvastam el hat fejezetet egymás után, hát ezért. XDDD És tényleg fejezd be!! Mert amúgy sok kérdést is vetett fel bennem, amikre szeretnék választ kapni. 1. Hogy változtatja meg Tao Yifant? Vagyis inkább hogy változtatják meg egymást? :) 2. Miért ilyen flegma Tao, mi volt korábban az életében, hogy ilyenné vált? A szülei miatt? 3. Miért volt Jong olyan kedvetlen a vacsoraasztalnál, mi történt? 4. Mit csinált Kyungsoo, hogy Tao szerint megérdemli, hogy égesse a szerelmi vallomása történetével? Kíváncsi vagyok ezekre nagyon :D :D :D
Nárcisz voltam, köszönöm, hogy olvashattam :D
P.S. Yifan szülei cukik as fuck.
^Sziaaa! :)
TörlésJujj, nagyon örülök, hogy végül elolvastad ezt a történetet. Pláne, mivel ez az első olyan írásom, amibe igyekszem minden eddig felszedegetett tudásomat beletenni.
Az alap ötlet valóban a két fiú teljesen eltérő személyiségén alapszik, illetve azon a folyamaton, amin megismerkedésüktől a jelenig átmennek. Ahogy egymáshoz érik, Tao esetében finomodik a személyiségük. Igyekszem Tao jelenbeli személyisége és a múlt béli között is valamennyire érzékeltetni a különbséget, s kicsit Yifan esetében is erre törekszem.
Nagy örömmel olvastam, amit a hétköznapi hangulat megragadásáról írtál. Én magam is ennek a történetnek a megírása során jöttem rá, hogy a slice of life téma/műfaj elég könnyen jön belőlem, talán ez az erőlködésmentesség érződik a történet hangulatán is.
A karakterekre ennél a történetnél sokkal-sokkal nagyobb hangsúlyt fektettem, mint az eddigi írásaim során bármikor, ezért is a sok mellékszereplő, akiket igyekszem közel hozni az olvasókhoz. Örülök, hogy átérezhetőnek találod őket, és persze igyekszem az eddig hanyagolt karakterekről is idővel több infót megosztani, de nem szerettem volna egyszerre ömleszteni mindenkiről az információkat. Szóval a kevésbé fontos karakterek valóban kissé felületesen lettek megjelenítve eddig, igyekszem ezt pótolni mindenképp. :)
Bevallom Yifan szüleit - az apját kimondottan - szeretem írni, és örülök, hogy szemet szúrt a rosszkedve, aminek lesz még jelentősége terveim szerint.
Kimondhatatlanul hálás vagyok neked azért a sok-sok kedves szóért, amit kaptam tőled ebben a kommentben/kritikában, különösen azért esnek jól, mert tőled megszoktam, hogy sosem köntörfalazol az őszinte véleményedet illetően. Köszönöm!!!!
Igyekszem ráhangolódni a történetre, mostanában elég jó lelkiállapotban vagyok, ami segíti ezt a folyamatot, szóval bizakodó vagyok, hogy előbb-utóbb időt is találok majd a folytatásra.
Köszönöm a támogatást és a biztatást! :)
Xiumaru^^