Vallomással tartozom neked. A történet eredeti változata egy másik szereplőpárossal íródott, ám sajnos teljesen elakadtam azzal a verzióval. Így, hogy ne kelljen végleg törölnöm ezt a történetet, új, hozzám közelebb álló párossal dolgoztam át a sztorit. Ez az első rész legnagyobb részében megegyezik az eredeti történettel, csak egy-két olyan jelenetet vágtam ki, melyek az új változatban fölöslegessé váltak, vagy módosítva szerepelnek majd. Remélem, ha eddig szívesen olvastad, továbbra is kedvedet leled majd a történetben!
Ölel,
Xiumaru^^
Cím:
Az esőkészítő
Szereplők:
Hyungwon, Minhyuk
Érintett
banda: Monsta x
Műfaj:
fantasy, minifiction
Korhatár:
12
Megjegyzés: Bár a szereplők változtak, az ihletet adó képet megőriztem az eredeti párosról.
Javította: Ézemi
Megjegyzés: Bár a szereplők változtak, az ihletet adó képet megőriztem az eredeti párosról.
Javította: Ézemi
1. rész
A vihar
A vihar
A fiú szemének dohánybarna íriszét fehérlő ködfátyol
takarta el, miközben meredten az égbolton alacsonyan gomolygó, füstszínű fellegek
felé tekintett. Testtartása olyan volt, akárha megfeszítették volna: végtagjai
merevvé váltak, mint kinek alakja márványból formálódott. Néhány méterrel a
föld fölött lebegett, s karcsú sziluettjét most aranyló csóva vonta isteni
fénybe. Lassanként emelkedett egyre magasabbra...
- Minhyuk! – rázta meg a kavargó némaságot Hyungwon
búgó baritonja, melynek mélységeihez éles zöngéket csöpögtetett a féltés. Az
ifjú ében tincsei izzadságtól fénylőn tapadtak arcára, amely most telve volt
vérrel, mi pirospozsgássá varázsolta bőrének fakó viasz árnyalatát. Vastag,
kicserepesedett ajkairól lassan gördült le, s néma bukfencet vetve halt el
társa immáron hangtalanul ismételgetett neve.
Hyungwon tudta, hogy hibát követett el, mikor
családjának hátat fordított, de szíve mást súgott neki. Nem volt választása, hisz'
mióta a falu vezetői megtudták Minhyuk titkát, jövője megpecsételődött.
**
Hyungwon egy hónappal ezelőtt még átlagosan tengette
egyhangúsággal fűszerezett napjait. Pirkadat előtt ébredt minden reggel a
szomszéd gazda kakasának kukorékolására, majd a napfelkeltében már apja nyáját
őrizve gyönyörködhetett a rét végeláthatatlan, lágyan ringó fűszálai között
heverészve. A tavaszi színekben pironkodó virágok félősen bújtak meg a zöld
tengerben, akár megannyi elsüllyedt ékkő. A mező fölött felbukkanó napkorong lassan
emelkedett mind magasabbra, s áhítatos fénybe vonta az addig rideg szürkével
koptatott tájat.
A virágok fejüket az éltető sugarak felé fordítva
kezdtek fürdőzni a simogató fényben. A hajnali harmat, ami még apró szabályos
gömbök formájában ült meg a fűszálak végein s a növények selyemszirmain, lassan
kezdett felszáradni.
A fiú kedvenc elfoglaltságai közé tartozott, hogy a
természetet figyelte, hisz’ annak alakulása volt az egyetlen változatosság az
életében. Szerette a felhőtlen heteket, mikor a nap sugarai perzselőn csókolták
gyapjúfehér bőrét, de a kellemes szellőt hozó reggelekben is ugyanúgy kedvét
lelte, mikor az ég alja rózsás árnyalatba hajlott. Imádta a fűben heverészve
figyelni a mező fölött átúszó pufók bárányfelhőket és a szitáló esőben mosolygó
szivárványt. Élvezte a csendet s az egyedüllétet. Ám a komor, borús napokat nem
kedvelte, melyek esővel áztatták a falvat övező, unott tájat. Ilyenkor
akaratlanul is rossz hangulat ült vállaira, mert ezeken a napokon nem
maradhatott hosszan távol a szülői háztól.
Ám amennyire nem szívelte a lassú esőzést hozó időt,
éppen annyira szerelmese volt a vad szélben táncoló zivataroknak. Ilyenkor
mindig kiült a dombtetőre, s bőrig ázva figyelte az égen cikázó fények játékát,
melyek különböző irányokból ragyogták be a horizont végtelenét. Élesen
hasították ketté a vihar előtti vastag csendet, s villanásukat követve hangos
dörgés rázta meg a környéket, erőszakosan furakodva be a falu jelenébe.
Azon a napon is egy villanással kezdődött minden...
Hyungwon unottan heverészett a fűben, kócos fekete
hajszálai vállára hullottak, enyhén fűfoltos vászoninge meggyűrődve pihent
lapos hasán. Mindig is elég vékony alkata volt, de az utóbbi időben sokat nőtt,
így alakja még karcsúbbnak tűnt, pedig azzal igazán senki nem vádolhatta meg,
hogy akár egy falatot is elmulasztott volna édesanyja főztjéből. Napközben
pedig a mezőt övező gyümölcsfák terméseit dézsmálta sorra.
A fiú ijedten ült fel, mikor az égen keresztülfutott
egy kósza villám, melyet azonnal hangos dörgés követett. Megfigyelte már, hogy
minél messzebb jár a vihar, annál távolabbi a villám, s így később hallja a
vele kézen fogva járó dördülést is. Ebből pedig egyértelműen következett, hogy
az iménti villám igen közeli lehetett, mivel hangja is azonnal erősen, áthatóan
járta be a mező madárdaltól fuldokló csendjét.
Hyungwon értetlenül pillantott körbe, hisz’ az égen
még mindig a korábban szemmel tartott bárányfelhők nyája vonult keresztül; s
látszólag semmi jele nem volt a készülő viharnak. Ám mire ezt végig tudta
gondolni, a fellegek között újabb villám cikázott keresztül, s rögtön utána
megdörrent az égbolt. A korábbi barátságos, hófehér felhőfoszlányok kezdtek
átalakulni, egyre nőttek, s színük is változni, sötétedni kezdett. Az eső hirtelen
szakadt le a legelő fölött, de a falu határánál tovább nem terjedt.
Hyungwon teljes döbbenetben figyelte az eseményeket,
hiszen sosem látott még korábban ilyesmit, sőt igazából még hasonlót sem. A
nyájat gyorsan kiterelte a zivatarból, át apja birtokára, majd visszaszaladt a
mezőre, s felmászva kedvenc dombjára figyelte a kibontakozó vihart.
A villámok egyre gyorsabb egymásutánban tűntek fel
az égen, s az eső is úgy kezdett el szakadni, mintha dézsából öntötték volna,
nagy cseppekkel nedvesítve át a fiú lazán szőtt, nyári ruházatát. Ám ekkor
hirtelen felpattant ültéből, ugyanis valami olyasmit pillantott meg az egyik
gomolygó, fekete felleg közepén, amit nem hitt el a szemének.
Az a valami kezdett veszíteni a magasságából; lassan
ereszkedett a föld felé… Hyungwon ebben a percben elfuthatott volna, de nem így
tett. Az ereszkedő dologhoz sietett, s amint közelebb ért hozzá, már azt is
meglátta, hogy akármilyen hihetetlen is, de egy korban hozzá hasonló fiú lebegett
a talajtól néhány méternyire.
A bátor fiatal egészen közel lépett a lebegő
idegenhez, kinek övénél rövidebb, barnába vegyülő vöröses hajszálai
szerteszálltak, mintha nem is a levegőben, hanem a víz alatt lenne.
- Hé! Hé, te csinálod ezt? - kiáltott fel az
álmélkodó fiú. Válasz nem érkezett kérdésére, de a másik tovább ereszkedett,
egész a földig. Hyungwon félve érintette meg a jövevény karját, kinek textiljei
úgy megszívták magukat, hogy egy óriási szivacshoz volt hasonlatos.
Ruhái nem vászonból készültek, mint az ő holmijai,
hanem valami különleges, fényes szövetből, melynek nyakán arany hímzés futott
körbe. Hyungwon még sosem látott hasonlóan míves kelmét korábban, amely még
tapintásra sem hasonlított a durva lenvászonhoz, puha volt és bársonyos, mint
az újszülött kiscicák szőre.
A jövevény megrezzent az idegen közeledésétől, felé
fordította szép ívű arcát, s ráemelte ködfátyol mögé rejtezett tekintetét.
- Szia... - próbált kapcsolatot létesíteni a falusi
ifjú a különös, tündöklő ismeretlennel. Sokáig nem érkezett válasz, az eső
pedig kérlelhetetlenül szakadt tovább, sőt az ég is egyre nagyobbakat dörrent
közelükben. Végül a fiú vízcseppektől csillámló, remegő ajkai szóra nyíltak.
- Fázom… - suttogta alig hallhatóan, majd ájultan
adta át magát a szemeire telepedő sötétségnek.
Xiumaru
(Budapest, 2017.)
Illusztráció:
Hyungwon
Minhyuk
Szia!
VálaszTörlésRégen egyáltalán nem olvastam külső szemszögből íródott történeteket, mert nagyon idegennek éreztem magamhoz, mint ahogy írni sem tudtam benne. Bár mostanság elkezdtem egyre többet gyakorolni, nagyon hadilábon állunk, elvégre még mindig bennem van egy kicsit a gondolat, miszerint így nem lehet olyan jól átadni az érzéseket, mint belső szemszögből. Nos, számomra ezt te tökéletesen cáfolod. Az elején azt éreztem, hogy felesleges időhúzás mindent több szóval bemutatni, ami kicsit visszább is vett a kedvemből, de a végére megértettem, hogy a karakterek és a táj részletes bemutatása fontos, hogy az olvasó megértse ezáltal a történet mondandóját és átadni kívánt érzéseit.
Azért meg külön ezermillió köszönet, hogy Hyungwonnal írod. Elmondhatatlan hálás vagyok *-*
Szia!
TörlésHát még jó, hogy Hyungwonnal írom, alap. :)) Örülök, hogy így látod a dolgokat, a leíró részeket valóban könnyű túlzásba vinni időnként, pláne ha az ember olyan vizuális típus, mint én, de E/3-ban valóban az egyik legnagyobb fegyverünk az érzések, a hangulat átadására ezek kivetítése a környezetre, illetve egyéb külső tényezőkre, a fényviszonyoktól, az illatokon át, egészen a hangokig mindennel lehet játszani, ha csak érzékeltetni akarod a dolgokat, s nem szó szerint említeni. Örülök, hogy nem ment el a kedved a történettől félúton. Köszönöm, hogy írtál!:)
Xiumaru