Jól áll

Cím: Jól áll

Szereplők: Lee Hongki, Jung Yonghwa, Son Seunghwan, Zhang Yixing (említés szinten)

Érintett bandák: FT Island, CN Blue, Red Velvet, EXO

Műfaj: slice of life, fluff

Korhatár: 12

Megjegyzés: Ez a történet a százféleképp szeretlek projekt keretein belül született még a tavalyi évben. A megadott mondat itt a "Jól áll" volt.

Javította: Ézemi

- Esküszöm, ez tavaly még nem volt itt... - morgolódtam a tükör előtt állva. Előtt? Inkább a tükörben, hisz’ olyan közel voltam már a fényes üveghez, mi káprázattal verte vissza a rávetülő napsugarak csokrait, hogy szinte vártam, hogy pillanatokon belül Tükörországban landolok, mint Alice. Milyen szép is lett volna... De sajnos nem következett be a meseszerű pillanat, s én még mindig ugyanazt a ráncokkal árkolt arcot láttam a fényes felületből visszatekinteni.

Olyan volt, mint én, de jóval vénebb. Vékony ajkait apró ráncok szegélyezték, orra is némiképp nagyobb volt az enyémnél, s szemmel láthatóan oly' fitos és jóvágású sem volt, mint illett volna neki. Szemeiben csak halványan égtek a fiatalság erdőtüzeket okozó lángjai, miknek helyét már a megbízhatóságnak lassan folyó vizei vették át. A régen vadregényes táj, mi ebből a tekintetből rajzolódott ki, most barátságos, nyugodt díszkertnek tűnt csupán, mi izgalmas kalandok helyett csak békés, családi piknikek színhelyéül szolgálhatott volna. Szeme alatt pedig jól őrzött várhoz hű árokrendszer vonult végig...

- Hihetetlen... Ez lennék én? - sóhajtottam fel, mikor észrevettem, hogy az elmélyülő ráncok vékonyodva bár, de folytatják útjukat egészen a deresedő halántékig. - Hogy öregedhettem meg ennyire? - puffogtam tovább, s lepillantottam a kezemben lapuló tárgyra. Karcsú, fekete kerete elegáns, kifinomult megjelenést kölcsönzött nemcsak önmagának, de viselőjének is. Vékonyított lencséi a lehető legvisszafogottabban mutattak, s cseppet sem voltak hivalkodóak; én mégis úgy éreztem benne magam, mintha a homlokomra ragasztottak volna egy cetlit, hogy VÉNEMBER.

- Képtelenség... Én ezt biztos, hogy nem veszem fel...

- Kivel beszélsz? - karolt át ekkor Yonghwa hátulról, s állát vállamon pihentetve figyelte tükörképemet. Ő most is épp olyan volt, mint mikor megismerkedtünk. Kedves mosolya pont úgy megdobogtatta szívemet, s hűséges kiskutya szemeibe nézve is annyira el tudtam veszni, mint mikor húsz évesek voltunk.

- Magammal... Ezt nem veszem fel! - jelentettem ki ellentmondást nem tűrően.

- Elég vicces lesz, ha a kislányunk helyett egy idegent kérsz majd fel keringőzni - nevetgélt vaksiságomon.

- Ajh, hihetetlen, hogy már szalagavatója lesz... Tegnap még az óvodai ballagásra vettünk neki ruhát. Most meg... - elszorult a torkom a gondolatra, hogy így elrepült felettünk az idő. Elmerengve néztem a tenyeremben lapuló szemüvegre, s hagytam, hogy magukkal ragadják gondolataimat az önsajnálat szellői. Yonghwa érte nyúlt, majd felbiggyesztette orrnyergemre az átkos tárgyat.

- Szerintem... – bárgyú mosollyal bámult rám, s épp olyan csodálat sugárzott minden pillantásából, mint fiatalabb korunkban. Ekkor értettem meg, hogy ő ugyanúgy lát engem, mint én őt. A szerelem ujjlenyomatoktól mocskos szemüvegén át... - Jól áll! - hajolt ajkaimra, s könnyed, mégis szenvedéllyel fűszerezett csókkal nyomatékosította szavait.

- Indulhatunk? - szaladt be ekkor Wendy hófehér, fodros ruhájában, amit a keringőhöz vettünk neki. Gyönyörű volt... Fiatal és élettel teli, amint hercegnőket meghazudtolva forgott körbe-körbe a lemenő nap fényeiben fürdő orgonaszín szobában. A napsugarak meg-megcsillantak a ruhájára varrt apró gyöngyökön, melyek beragyogták a helyiséget; mégsem tündökölt egyikük sem szebben, mint a kislányom. Büszkeség járta át a szívem, az önsajnálat szelei többé nem csábítottak, s egy percig sem vágytam többé fiatal és meggondolatlan életem után.

- Remélem, az a Yixing gyerek bír majd magával! Hadd ne kelljen bemutatkoznom neki... - próbáltam adni a szigorú apát, de szavaim süket fülekre találtak, már csak Wendy vidám izgatottságának dallamai vegyültek a virágillatba...

~Xiumaru 
(Budapest, 2016.)