Cím: Találkozás egy régi szerelemmel
Szereplők: Amber Liu, Henry Lau
Érintett bandák: f(x), Super Junior M
Műfaj: slice of life, songfic
Figyelmeztetés: -
Javította: Ézemi
Megjegyzés: A történet Kovács Kati: Találkozás egy régi
szerelemmel című dalának részleteire épült.
Ez a történet a százféleképp szeretlek projekt keretein belül
készült még a tavalyi évben. A megadott mondat itt a "Két cukorral,
ugye?" volt.
Szokás
szerint késve indultam el a kávézó felé; hajam szedett-vedett szénaboglyaként
kavargott fejem tetején. Talán meg sem
fog ezen lepődni, hisz’ azon az évekkel korábbi napon, első találkozásunk
vészterhes délutánján is hasonló káoszba rendeződtek rövidre nyírt, sötétbarna
tincseim. Persze akkor nem autóval mentem, így esélyem sem volt odaérni időben,
így Henry egy órát állt az esőben. Ennyi előnye legalább megvan a felnőtt
létnek, ha már az ember kénytelen elviselni az arcán megtelepedő apró ráncokat.
Bepattantam
a kocsiba, s tíz perc múlva már a Subaru visszapillantójába tekintve próbáltam a
legjobbat kihozni frizurámból, s kissé megigazítani a sminkemet, majd nagy
levegővétel után, gyomromban vasmacskával indultam el a kávézó színes
ólomüveggel kirakott ajtaja felé.
„Találkozás
egy régi szerelemmel; nem tudni, miért, de mindig megható…"
A kis
helyiségbe lépve azonnal körbelengett az olasz cappuccinó és brazil feketekávé
vastag párája, mely vállamra telepedve kísért az ajtótól legtávolabbi
asztalhoz. Emlékszem, régen kis aranycérnával szegett nefelejcssárga terítők
voltak az akkor még faszínű asztalokon, egyszer Henry még fel is gyújtotta
véletlenül azt, amelyik pont azon az asztalon díszelgett, ahonnan most egy
harmincas férfi integetett felém vadul.
Jól szabott
sportöltönyt viselt, könyökén szarvasbőr könyökfolttal, s hozzá farmert barna
bőrövvel és hasonló árnyalatú félcipővel. Az öltöny alatt fehér, vékony
sötétkék csíkokkal hálózott ing lapult. Kinézetében már kicsit sem
emlékeztetett arra a bő pólókban és térdénél szakadt fekete nadrágokban járó
fiúra, aki egykor volt. Arca nem sokat változott, régi fülbevalóinak helyén már
összeforrt a lyuk, állát enyhe borosta övezte, orrán pedig divatos, vékony
keretes szemüveg csücsült. De az a mosoly, mely arcán szélesedett, semmiben sem
különbözött az évekkel ezelőtt látottól.
„Hiába nézem
ellenséges szemmel a változást, mi rajta látható."
Emlékszem
arra a napra, mikor hagyta, hogy lerajzoljam. Legalább két órát töltöttem
azzal, hogy sikerüljön visszaadnom azt, amit a valóságban láttam. Persze nem
sikerült, ügyetlen szárnypróbálkozásaim egyike volt az is, csak mint a legtöbb
róla készült portrém, melyeken halovány grafittónusok mögül rajzolódtak ki szép
vonásai. A komoly megjelenés ellenére most is épp úgy csillogott a szeme, mikor
észrevett, mint akkoriban, s ez úgy hatott rám, akár évekkel korábban.
„Az ember
áll és megszólalni nem mer, van szerelem, mely nem gyógyítható."
- Szia,
Amber! De jól nézel ki! Befestetted a hajad? - húzódott kiszáradt ajka sármos
mosolyra. S nekem percekbe tellett túllépnem a bamba vigyorral kísért
bólogatásomon. Hirtelen úgy éreztem magam, mint az a tizenhat éves lány, aki
akkor voltam, mikor először jártunk itt.
„Jöjj,
néhány órás napsütés."
- Szia,
Henry! Örülök, hogy felhívtál. Ezer éve már...
- Igen...
Már azt se tudom, mikor jártam itt utoljára. Emlékszel, mikor a bátyám elől az
alá bújtunk el? - mutatott egy távolabbi asztal felé.
- Tényleg!
De nem ment az össze? Hogy fértünk el alatta? - tűnődtem el, s észre sem
vettem, hogy még mindig mosolygok.
„Tán kiderül
végre, mi volt a hiba minálunk."
- És mi van
veled, szépségem? - villantott rám olyan mosolyt, melybe még a lelkem is
beleremegett. Érdekes, hogy én már annyi mindent elfelejtettem azóta. A
kapcsolatunk tipikus izzó gyermekszerelem volt. Tán azt sem tudnám megmondani,
mikor is jártunk pontosan, a szívem azonban tisztán emlékszik azokra az
érzésekre, melyek akkor uralták lényemet, s melyek most lassan kezdték átjárni
komótosan melegedő cserépkályhaszerű lelkemet.
„Jöjj,
néhány órás napsütés."
- Köszönöm,
nem panaszkodhatok. Most nyertem el egy nagy munkát. Képzeld, az én cégem fogja
tervezni az egyik nagyvállalat új honlapját és névjegykártyáit. - Büszke voltam
rá, hogy a saját kis vállalkozásom ilyen jól megállt a lábán. Pedig Isten látja
lelkem, igazán nem volt könnyű...
- Igen,
hallottam, hogy befutottál, mint grafikus és webdizájner - mérte végig a rajtam
virító kanárisárga, kissé átlátszó blúzt, majd kezemre pillantva tekintete elidőzött
karkötőmön. Először nem tudtam, mi lehet olyan érdekes benne, de aztán leesett,
hogy ezt még tőle kaptam. Ám az évek sorai alatt úgy hozzám nőtt ez a vékony
ezüstszálakból font, négylevelű lóhere medálokkal díszített ékszer, hogy fel
sem merült bennem, hogy le kéne vennem.
- És veled
mi a helyzet? Földrajzot tanítasz, ugye? - Kezét hirtelen szája elé kapta, mert
egy hangosat tüsszentett, s én csak ekkor láttam meg az ujján megcsillanó
karikagyűrűt. - Egészségedre - tereltem el kavargó gondolataimat. Teljesen el
is felejtettem, hogy megházasodott, pedig emlékszem, hogy körülbelül két éve
egy ízléstelen rózsaszín meghívó érkezett tőlük...
- Én jól
vagyok, köszönöm. Lin Busanba akar költözni, úgyhogy most minden szabadidőmben
házakat nézek - vágott meggyötört arcot. – Amúgy engedelmeddel megrendeltem már
a szokásosat, s ahogy látom, már hozzák is. - Egy pimaszul fiatal pincérnő tett
elém egy vastag habbal borított marokkói epres cappuccinót. Ezer éve nem ittam
már ilyet, pedig ez volt a kedvencem. - Két cukorral, ugye? -
Bólintásomat követően két kockacukrot pottyantott a csészébe, és elkeverte
azokat, az óramutató járásával ellentétes irányban kanyarítva a puha habot.
Mosolyogva figyeltem mozdulatait, melyek mind azt jelezték, túl jól ismer még
mindig.
Úgy repült
el az ezt követő két óra, hogy észre sem vettem. Nem tudnám megmondani,
pontosan mikről beszélgettünk, de mikor a közeli templom tornyából felhangzott
az este hét órát jelző harangok rezes sora, tudtam, hogy el kell indulnom.
- Sajnos
nekem most már mennem kell. De nagyon örültem, hogy tudtunk találkozni - álltam
fel székemről.
„S a búcsú
újra oly nehéz, mint ahányszor idáig váltunk."
- Nekem is
ideje indulnom, fél nyolctól megtekinthető egy ház - grimaszolt, majd ragyogó
szemeit rám emelve hajolt hozzám, és megölelt. Illata pont olyan volt, mint
régen. Szívem azonnal kihagyott egy kósza ütemet.
„Találkozás
egy régi szerelemmel, rossz randevú, de megbocsájtható."
- Valamikor
megismételhetnénk - mondta bizakodva, de szíve mélyén talán ő is tudta azt,
amit én, hogy hosszú évekbe telik, mire ezt a kávézást kiheverjük, s újra
képesek leszünk egymás lelkébe tekinteni.
- Mindenképp
- válaszoltam, s egy utolsó ölelés után az ajtó felé indultam...
„Egy torz
mosollyal búcsút int az ember, miközben érzi, sírni volna
jó."
~Xiumaru
(Budapest, 2016.)
Szia! ^^
VálaszTörlésHű, egy kicsikét nehéz most magamhoz térnem. Nem is tudom rendesen leírni, hogy pontosan milyen érzést keltett bennem ez a rövidke történet. Mindenképpen éreztem egyfajta melegséget idebent, miközben olvastam. Ráadásul nagyon beleéltem magamat az egészbe, hiszen csodálatosan írtad le az érzelmeket, melyeket Amber érzett. Ó, de még nem is csak azokat, hanem az egésznek a hangulatát.
Ráadásul a dalt ugyan még nem hallottam, de ahogyan olvasgattam a részleteit a történetben, éreztem, hogy ha lenne ennek a dalnak egy története, az biztosan ez lenne.
És emlékszem, hogy írtad a csoportba, hogy vannak hibái, de szerintem ez nem vehető észre. Persze, nyilván máshogyan látod ezt a történetet, mint én, ebben biztos vagyok.
Még azt megemlíteném, hogy nagyon tetszett, hogy régi emlékfoszlányokat is a történetben vittél, de olyan módon, hogy nem teljesen írtad le szóról-szóra, hogy pontosan mi történt, hanem kicsi utalásokat hagytál ott.
Sajnálom, hogy ez egy kicsit ilyen összevissza vélemény lett, de túlságosan elvittek az érzelmeim. ><
Köszönöm, hogy olvashattam!
Igazán csodálatos történet az én szememben. ^^
Szia!
TörlésNe haragudj, hogy még csak most jutottam el odáig, hogy válaszoljak neked! Rettenetesen örülök, hogy szerinted átérezhetőre sikeredett a dal hangulata, mert ugye itt ezen volt a hangsúly, hogy a dal okozta érzéseket átültessem a történetbe,ha lehet úgy, hogy az ne veszítsen az értékéből. Boldogan olvastam, hogy örömedet lelted a történetben és hálás vagyok, hogy írtál nekem!:)
Xiumaru
Szia!
VálaszTörlésNagyon ritkán (szinte soha) szoktam csak hetero párosokkal olvasni, de megláttam a neved, aztán Amberét, és onnantól menthetetlen voltam. Tudtam, hogy erre mindenképp rá kell szánnom magam~
És milyen jól tettem! Amber érzései olyan könnyen ragadtak magukkal, hogy észre sem vettem, de már én izgultam azért, hogy jól sikerüljön a találka a régi szerelmével. A történet minden sora egyszerre volt hihetetlenül hétköznapi, mégis csodálatos. Csak úgy olvastatta magát, én pedig pofátlanul gyorsan értem a végére. Talán épp ezért is olvastam el többször, mert nem akartam elfogadni, hogy nincs tovább :c
Ha voltak is benne apró hibák, én úgy siklottam el felettük, hogy halványan sem dereng a létezésük.
A dalt remekül építetted bele a történetbe. Én is próbálkozom hasonlókkal, és nagyon remélem, hogy egyszer eljutok arra a szintre, ahol te vagy, bár ez még elég távolinak tűnik. Egyetlen egyszer sem zökkentettek ki a beszúrt szövegrészletek, viszont gyönyörűen kiegészítették a saját soraidat.
Még gyorsan közbeszúrom, hogy imádom azt, ahogy a szavakkal bánsz. Mostanában egyre többet lebzselek a blogodon, és szerintem ez most már így is marad. Azt hiszem állandó olvasód lettemˇˇ
Köszönöm az élményt! Azért pedig bocsánat, hogy megint csak egy ilyen kis fan-levelet tudtam itt hagyni.^^"
Pakkson~
Szia!
TörlésÖrültem, mikor láttam felbukkanni a nevedet, s főként azért voltam kíváncsi, mert most nem egy angst történet kapcsán bukkantál fel. Kicsit féltem, mit fogsz szólni. Nagyon nagy örömmel olvastam, hogy nem zökkentettek ki a dalszöveg részletei, ezen ugyebár egy songfiction esetében nagy hangsúly van, így ilyenkor mindig félek, hogy vajon a végén érthető lesz-e az idézetek és a történet kapcsolata. Örülök, hogy tetszett neked a végeredmény. :D ÓÓÓ ennek nagyon örülök, ha sokat lebzselsz itt, gyere máskor is :P:P Köszönöm a megtisztelő figyelmet!:)
És persze rettentő hálás vagyok, hogy írtál nekem!
Xiumaru
Szia! :-)
VálaszTörlésMár a cím olvasásakor a fülemben csengett az örökzöld sláger és bár már rég nem volt dolgom hetero alkotással, mégis megfogadtam, hogy ezt mindenképpen elolvasom. Nagyon szeretem mindkét szereplőt, így tényleg nem volt semmi akadálya, hogy megnézzem ezt az írást.
Nem tehetek róla, hogy olyan ferdehajlamú vagyok a "mai fiatalokhoz" képest, hogy a zsenge kis húsz évemmel ismerem és szeretem is Kovács Katit és munkásságát. Az egész mű olvasása alatt a fejemben hallottam a dallamot és annyira át tudtam érezni a hangulatát. A számot ismervén a kimenetelt is sejtettem, valahogy az elején még az a kép is megvolt bennem, hogy Henry biztosan már nős. Szóval tudtam mire vállalkozom de mégsem. Nagyon megérintett ez a meleg, kávé illatú keserédes méz.
Nem szeretnék rosszat írni a művedről, mert nem is igazán lehet, talán csak annyit jegyeznék meg, hogy az elején a bevezető rész számomra picit sántít. Sajnos nem tudom még megmondani, hogy mi hiányzik nekem vagy mi nem olyan tökéletes, de még olvasgatni fogom az írásod és ha rájöttem, mindenképpen megírom! Remélem nem bántottalak meg ezzel! Lehet, hogy csak én vagyok a buta. ^^"
Nagyon szépen kifejezted az írásodban a múlt rövid és halovány illetve a jelen tiszta képeinek leírásával a változást, hogy mennyire gonosz az idő, hogy az akaratunk ellenére is megcibál minket a vasfogaival. Tetszett, hogy ezt mégsem úgy mutattad be, mintha ez valami szörnyű dolog lenne, hanem úgy, hogy ez egy szükséges folyamat, amely során az ember csak több és jobb lehet.
Az egész történet alatt hevesen dobogott a szívem, teljesen pozitív vibrálást idézett a mű, vidám és meleg hangulat árasztott el, ugyanakkor végig velem volt az a bizonyos fájdalmas érzés is, amely aztán a legvégén a szívembe markolt. Teljesen át tudtam érezni és magával ragadott az egész.
Előttem egy hozzászólásban megemlítették, hogy olyan ez a mű, akár a dal háttértörténete. Nos, nekem volt szerencsém egy interjút hallgatni a dal egyik írójával, aki mesélt ezen szám keletkezéséről is. Valóban egyet kell értenem az elöttem szólóval, teljesen jól elkaptad a lényegét és csodálatosan át is adtad. Erről szól.
Nagyon szépen köszönöm, hogy olvashattam az írásodat, nagyon tetszett! Nagy csodálód vagyok! Remélem tudtam segíteni a véleményemmel és nem írtam össze-visssza, nagy butaságokat. Egy picit zavarban vagyok és az érzések is a hatásuk alá kerítettek. Még tanulom az értelmes "kritika" írást (meg az írást is xD ^^" ).
Kitartást a továbbiakban!
Üdvözlettel és szeretettel:
Kicsi Dongsaeng ♡
SZia!
TörlésBizony Kovács Kati munkássága nem a mi generációnk zenéje, de ahogy te is említetted, valahogy én is úgy vagyok ezzel. Kellemesen szívszorító ennek a dalnak a szövege, és még annál is valóságosabb, egy régi szerelemmel találkozni tényleg ilyen érzés. Az ember gondolatai, figyelme annyi felé csapong egyszerre.
Dehogy vagy buta, mint mondtam, sok mindent már én is máshogy csinálnék, s talán az elsietett bevezető gondolatok is ide tartoznak, de ugye adott volt a terjedelem nagyjából, szóval hosszúra semmiképp sem szrettem volna nyújtani, így bár kicsit esetlen lett, de ez van. Egyáltalán nem bántottál meg, köszönöm, hogy megírtad nekem ezt a gondolatodat.:)
A hangulatát illető pozitív visszajelzéseidet is köszönöm, a kis kulisszatitkot meg különösen. Jó tudni, hogy nem károsítottam akkor meg nagyon az eredeti művet.:D
Köszönöm szépen a kedves szavakat, nagyon örültem, hogy írtál nekem!
Xiumaru
Szia! :)
VálaszTörlésKicsit megkésve, de ígértem, hogy el fogom olvasni, és egyben írok is hozzá. Hát ennek most jött el az ideje, és örülök, hogy végre írhatok neked. Nos, először is a szöveg az tök jól megfogott, kíváncsivá tettél, és egyben kérdések is fogalmazódtak meg bennem az OS-edet olvasva. Hogy tudod ilyen jól kitalálni, hogy passzoljon a szöveghez? Nyilván könnyű lehet, mert, ha ihletet kaptál a megíráshoz, a történet nagyja is már megvan akkor a fejedben. Egyszer ki szeretném próbálni, de addig is, ez egyelőre számomra nehéznek tűnik. :D úgyhogy gratulálok hozzá, nekem tetszett! Tetszett benne, hogy egyszerű, nincs túlkopmlikálva, és az érzések is tökéletesen visszajöttek. Az illatokat is szinte az orromban éreztem, és Amberrel együtt léptem be a kávézó ajtaján is. Volt egy olyan sejtésem, hogy fel fog tűnni a karikagyűrű, és a vége is tudtam, hogy szomorúan fog végződni, szóval nem ért meglepi. Viszont mintha egy kis részem még így is egy kicsit csalódott lenne. Persze, nem végződhet minden happy enddel, ez nyilvánvaló. :D
Köszönöm, hogy olvashattam! :)
Réka
Szia!
TörlésNe haragudj, hogy még csak most reagálok a hozzászólásodra, csak picit hektikusak a napjaim. :/ Hogy hogy tudom kitalálni? Hát erre nem tudnék válaszolni, sokat kell olvasgatni azt a dalszöveget, idézetet, stb, amire történetet akarsz illeszteni, ismerni kell minden részletét, de főleg a hangulatát. Én általában hangulati illesztést szoktam csinálni, amolyan belső gondolati háttere a történetnek a beleszőtt szövegrész. Örülök, hogy tetszett a stílusa, vagyis jelen esetben az egyszerűsége a szövegnek. Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál!
Xiumaru^^